Megvan az új görög miniszterelnök
Vasziliki Thanu-Krisztofilut, a legfelsőbb bíróság elnökét nevezte ki az ügyvivő kormány élére a görög államfő. A 65 éves bírónő lett az első női kormányfője az országnak. Prokópisz Pavlópulosz azt követően döntött a bírónő kinevezéséről, hogy a harmadik legnagyobb parlamenti erő, a Népi Egység is visszaadta a kormányalakítási megbízást. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint ezt követően a köztársasági elnök kiírja az előrehozott választásokat, a voksolás várható időpontja szeptember 20-a.
Ezt több frakció, elsősorban a hét hónapos kormányzás után múlt héten lemondott kormányfő, Alekszisz Ciprasz pártjából, a Szirizából kivált Népi Egység politikusai igyekeznek meghiúsítani, mondván, túl korai az időpont. Azt is elvárják az államfőtől, hogy döntése előtt még egyszer konzultáljon a parlamenti pártokkal – más kérdés, hogy ennek gyakorlatilag semmi értelme nem lenne.