Közélet

Kiszámolták: ennyire gyakran hazudnak a politikusok

Összeszámolták, hányszor tesznek hamis állításokat a legnagyobb amerikai politikusok - senki nem lehet büszke az eredményre.

"Honnan tudjuk, hogy egy politikus hazudik? Mozog a szája" - nem a régi viccet vette komolyan az az amerikai szervezet, amely összeszámolta, hogy az elnökválasztásra készülő jelöltek és az amerikai politika más alakítói 2007 óta hányszor hazudtak, de sokaknál így is jóval 50 százalék fölötti arányt mértek.

A New York Timesban publikált kutatást vezető Angie Holan leszögezte: statisztikailag nem reprezentatív a kutatásuk, tudományosnak sem feltétlen kell felfogni, de az elmúlt évek minden olyan politikusi megnyilvánulását igyekeztek figyelembe venni, amely befolyásolhatta a közvéleményt. Nem is azt vizsgálták, hogy ferdít-e egy politikus: azokat az állításaikat vették számításba, amelyekben tényekről nem mondtak igazat.

Ez alapján a legtöbbet hazudó amerikai politikus Ben Carson: a republikánus elnökaspiráns kijelentéseinek 84 százalékba került a "hamis", a "nagyrészt hamis", vagy a "Pants on Fire", azaz egyszerre hamis és nevetséges kategóriába. Nem sokkal van tőle lemaradva Donald Trump: a republikánusok legnépszerűbb jelöltje az esetek 76 százalékában nem mondott igazat, ráadásul messze ő mondja a legtöbb olyan állítást, amely teljesen komolytalan, ha a tényeket nézzük. A negatív dobogóra rajtuk kívül a republikánusoknál szintén esélyes Ted Cruz került fel, aki az állításai kétharmadában valamely tényről nem mondott igazat. A republikánus elnökaspiránsok közül a legjobban Jeb Bush és Rand Paul teljesítettek a teszten, akik az állításaik kétharmadában igazat mondtak.

A demokrata elnökjelöltek ebből a szempontból jobban állnak a kutatás szerint - de Hillary Clinton és Bernie Sanders is 28-28 százalékban hazudott azért. Jóval többször mondanak igazat azok a politikusok, akik számára már nincs tét, de még így is az esetek nagyjából negyedében nem igaz, ami tényeket állítanak. A dobogó harmadik fokán Barack Obama áll - a mostani elnök álításainak 26 százalékáról derült ki, hogy nem igaz. A második a kevésbé ismert Martin O''Malley, aki szeretne demokrata elnökjelölt lenni, de Clinton és Sanders mellett nem rúg labdába, ő az állításai pontosan negyedében nem mondott igazat. A listán a legjobban Bill Clinton áll: a volt elnök már azzal a leginkább igazmondó amerikai politikusnak bizonyult, hogy a kijelentéseinek 76 százaléka igaz.

hazugság politika
Kapcsolódó cikkek