Közélet

Menzareform: disznózsírért büntettek, túl sok az olaj is

Tavaly szeptember 1. és december 31. között összesen 1141 közétkeztető főzőkonyhán ellenőrizték a menzareform szabályainak betartását, ám mindössze három esetben szabtak ki bírságot – tudta meg a Magyar Nemzet Szentes Tamás országos tiszti főorvostól.

A Magyar Nemzetnek küldött adatokból kiderült: az országban 921 oktatási-nevelési, és 220 egészségügyi-szociális intézmény konyháján ellenőriztek, összesen 1291 esetben.

Az ÁNTSZ már tavaly közölte: ellenőrzések kezdődnek, amelyek azt vizsgálják, hogy az ételeket készítő konyhák valóban betartják-e a szigorú szabályokat, bár ahogy azt a hatóság korábban hangsúlyozta, a cél nem a szankcionálás, hanem a hibák kijavítása - írja a Magyar Nemzet.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal mindössze három esetben szabott ki bírságot, ezek összege 650 ezer forint volt. Egy szociális intézmény közétkeztetőjének 100 ezer forintot kell fizetnie, mert az előírásoktól eltérően nem készített étlapot, és az élelmezésvezető szakképesítése sem felelt meg.

Emellett tiltott élelmiszer, pontosabban sertészsír felhasználása miatt egy óvodában 150 ezer forint bírságot szabtak ki, míg 400 ezer forintot kell fizetnie annak az intézménynek, ahol a közétkeztető nem gondoskodott a diétás menüről - írja a lap.

Az ellenőrzések tapasztalatairól az országos tiszti főorvos elmondta azt is, annak ellenére, hogy a kormányhivatalok számos képzést tartottak, sok helyen továbbra is bő olajban sütnek, kevés halat szolgálnak fel, és nem adnak elegendő tojást. Emellett az óvodásoknak disznózsírral is készítettek ételeket, ami szigorúan tilos. Szentes Tamás szerint azonban általánosságban elmondható, hogy azokon a helyeken, ahol a szolgáltatók idejében megkezdték a felkészülést, ott a menzareformot pozitívan fogadták. Kitért rá, hogy változatosabbak a menük, a gyermekek pedig több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak, és az allergén összetevőket is kötelező feltüntetni - írja a Magyar Nemzet.

menzareform ÁNTSZ
Kapcsolódó cikkek