Több száz rendőr jelent meg a Városligetben ma reggel. A Facebookon a Ligetvédők annyit írtak: a rendőrök fel akarják számolni a táborukat.
A 444.hu arról írt: a rendőrök azt mondják, hogy a birtokvédelmi eljárás miatt aki akadályozza az építkezést, az ellen eljárás indulhat.
A Liget-projektért felelős Városliget Zrt. közleményben jelezte: „hatósági eljárás keretében kezdeményezte az illetékes jegyző a Hungexpo irodaházaknál található, a Liget projekt ellen tiltakozó aktivisták által elfoglalt terület átadását jogos használójának. A terület vagyonkezelője a Városliget Zrt., amely több mint 3 hónappal ezelőtt adta át a bontási helyszínt a kivitelező cégnek, ám az illetéktelenül ott tartózkodó tiltakozók miatt ez idáig nem tudták megkezdeni a munkát. A terület kiürítését ma reggel indították el az illetékes hatóságok.”
A ligetvédők szerint az ellenük szóló birtokvédelmi határozat jogellenes, mert az nem tartalmazza a kötelezettek nevét, és a határozatot kiállító jegyző nem hívta fel nyilatkozattételre az érintetteket.