A bűnözés fővárosa továbbra is Budapest, derült ki az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi statisztika tavalyi adataiból. A népesség számához viszonyítva Kaposvár volt a megyei jogú városok között a „legbűnösebb”. Mielőtt azonban komolyabb következtetéseket levonnánk, tudni kell, ez a mutató csak a bűncselekmények számát jelzi, és nem vizsgálják azok veszélyességét.
A Mediaworks regionális lapjainak központi szerkesztősége idézi az bűnügyi térképet összeállító HVG-t, a portálnak a Somogy megyei kapitányságon elmondták, „egyetlen, de 1828 rendbeli közokirat-hamisítási ügy dobta meg ennyire a bűncselekmények számát, e nélkül a város a középmezőnyben lenne”.
A legtöbb betörés Érden, a legtöbb garázdaság és rablás Miskolcon, a legtöbb testi sértés Salgótarjánban történt tavaly. Nem véletlen, hogy a főváros közeli agglomerációk közül a legkevésbé népszerű Érd, bár azt is hozzá kell tenni, hogy az erőszakos bűncselekmények (testi sértés, rablás, garázdaság) tekintetében Salgótarjánhoz vagy Miskolchoz képest harmadannyi eset történt ott. Erőszakos bűncselekményből átlagosan naponta egy jut Debrecenre, Pécsre, Nyíregyházára vagy Szegedre. Salgótarján és Miskolc esetében a kriminológusok arról beszélnek, hogy gazdasági és társadalmi okokra vezethető vissza a magas bűnelkövetési arány. Vagyis ezekben a városokban az országos átlaghoz képest kirívóan magas a munkanélküliség és a képzetlen munkaerő aránya.
A térfigyelő kameráknak köszönhetően a nagyvárosi rendőrkapitányságok jelentős sikereket értek el az erőszakos bűncselekmények felderítése terén. A lakásbetörések felderítésénél viszont már az egyharmados nyomozási eredményesség is sikernek számít, mert például Kaposváron és Egerben 20 százalék alatti ez a szám.
Pécs városában nyomoznak a rendőrök a legtöbb gyilkossági eset után, ugyanis a baranyai megyeszékhely a gyilkossági statisztikákban az első helyen áll. Ha viszont a bűnelkövetők számát nézzük a lakóhelyük szerint, akkor Észak-kelet Magyarország, vagyis Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll az élen.
Ha ellopják a bicajt, az semmi...?
Lakossági levelekben, fórumok tömegén kiáltanak a városokban és főleg vidéken biciklit használó emberek segítségért, mi lesz a legfontosabb közlekedési eszközükkel.
Precedens lesz-e abból, hogy az egyik városi kapitányságon egy kerékpárlopás miatti feljelentést azzal utasítottak el, hogyha csak közlekedni szándékoztak vele a tolvajok, akkor az nem számít lopásnak? Pedig a köztudatban a bringa elvétele az egyik legszemetebb bűncselekmény.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.