Közélet

Mészárszék: tömegesen akasztották fel a civileket a szír kormányerők

Több ezer foglyot végeztek ki a szír kormányerők négy év alatt egy titkos katonai börtönben - ismertette jelentésében az Amnesty International. Az áldozatok többsége civil volt.

Kedden közzétett jelentésében a jogvédő szervezet tömeges kivégzésekről számolt be, amelyeket 2011 szeptembere és 2015 decembere között a Bassár el-Aszadhoz hű szír kormányerők hajtottak végre Damaszkusztól északra, a Szajdnaja börtönben.


Az Amnesty Internationalnak 84 szemtanú, köztük volt őrök és túlélő foglyok számoltak be a kegyetlenkedésekről. A jelentés szerint hetente kétszer tartottak gyorsított tárgyalásokat. Egy volt katonai bíró azt mondta az AI-nak, hogy a foglyokat megkérdezték, elkövették-e a vádban szereplő állítólagos bűnöket, de a valóságban teljesen mindegy volt, mit válaszolnak.

A vádlottaknak azt mondták, hogy átszállítják őket egy civil börtönbe, ehelyett azonban az alagsorba vitték és több órán keresztül verték őket. A kínzás után újabb helyiségbe kerültek, ahol közölték velük, hogy halálra ítélték őket, és a kivégzésre perceken belül sor került. Alkalmanként 20-50 embert ítéltek halálra, az akasztásokat csoportosan hajtották végre.

A beszámoló szerint a holttesteket még aznap éjszaka teherautókkal szállították a főváros egyik katonai kórházába, ahol természetes halálként adminisztrálták az eseteket. Az áldozatokat ezután katonai területen, tömegsírban helyezték el.

Az AI jelentés megállapítja, hogy a kivégzéseket a legmagasabb kormányzati szinten engedélyezték. A szír kormányzat korábban tagadta a gyilkosságokat és a kínzásokat, de az ENSZ emberi jogi szakértői már egy éve szemtanúkra és bizonyító okiratokra hivatkozva jelezték a letartóztatásokat és a tömeges haláleseteket.

A jelentés szerint négy év alatt több ezer embert végezhettek ki ilyen módon, a becslések szerint az áldozatok száma a 13 ezret is elérheti.

kínzás Amnesty International emberi jogok Szíria kivégzés
Kapcsolódó cikkek