BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar kormánytól várják a multik megregulázását a zöldek

A Magyar Természetvédők Szövetsége levélben fordult Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez, hogy Magyarország támogassa az ENSZ-ben a multinacionális vállalatok tevékenységét szabályozó nemzetközi egyezményt.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa március 9-én szavaz a multinacionális vállalatok ügyével foglalkozó kormányközi munkacsoport jelentéséről. A kormányközi munkacsoportot azért hozta létre az ENSZ, hogy egy nemzetközi egyezményt készítsen elő a nemzetek feletti vállalatok és az emberi jogok ügyében.  Magyarországnak, mint az Emberi Jogi Tanács tagjának lehetősége van véleményt mondania a kérdésről - hívta fel a figyelmet közleményében a Magyar Természetvédők Szövetsége.

A természetvédők szerint az egyezmény létrehozása rendkívül sürgető. A nemzetek feletti vállalatok nagy hatást gyakorolnak az állampolgárok életére Európában és a Föld más részein egyaránt. A tíz legnagyobb multinacionális vállalatnak nagyobb a bevétele, mint a legszegényebb 180 országnak.

A nagyvállalatok számos országban megsértik a munkajogi- és környezetvédelmi normákat. Egyre több az olyan eset, amikor a multinacionális vállalatok által pénzelt fegyveresek a helyi társadalmakért küzdő civil aktivisták életét veszélyeztetik. 2015-ben 185 ember vesztette életét a világon, mert fellépett a természet védelme érdekében a vállalatokkal szemben.

Hondurasban éppen ma egy éve ölték meg Berta Cáceres helyi környezetvédő aktivistát, aki a holland és finn fejlesztési bankok által finanszírozott Agua Zarca vízerőmű ellen küzdött – mondta el Farkas István Tamás, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke.

Másik kirívó példa a multinacionális vállalatok rombolására a pálmaolaj ügye. A pálmaolajat döntően Indonéziában és Malajziában állítják elő, ahol az őslakosokat elűzik saját, hagyományos módon művelt földjeikről, hogy olajpálma-ültetvényeket létesítsenek helyette. A helyi lakosok alacsony fizetésért bérmunkásként kénytelenek dolgozni a földeken. A jelenlegi szabályozás alapján lehetetlen felelősségre vonni ezeket a nagyvállalatokat a visszaélések miatt – tette hozzá Fidrich Róbert a Szövetség programvezetője.

A természetvédők emlékeztettek arra, hogy a magyar kormány többször hangoztatta elkötelezettségét a multinacionális vállalatok káros tevékenységei elleni fellépésre. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában most hazánknak lehetősége van, hogy aktívan hozzájáruljon a nemzetek feletti vállalatok megregulázásához. A magyar fellépés azért is fontos, mert az Európai Unió nem támogatja egyértelműen a kötelező egyezmény létrehozása.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.