BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Választás Észak-Írországban: szoros eredmény született

A protestáns Demokratikus Unionista Párt (DUP) kapta a legtöbb szavazatot Észak-Írországban az előre hozott választásokon – jelentették be szombatra virradó éjjel Belfastban a szavazatok összeszámlálását követően.

A többségi protestáns közösség legnagyobb politikai pártja, a brit fennhatóságot pártoló DUP szűk többséggel került az első helyre, megelőzve a nacionalista Sinn Féint. A DUP a 90 képviselői helyből 28-at szerzett meg, csupán eggyel többet, mint a Sinn Féin.

Az előző, 2016-ban megtartott választáson a DUP még tízfős többséget szerzett riválisával szemben. Alig több mint ezer szavazat döntötte el az elsőséget a két párt között. Ez volt eddig a legszorosabb kimenetelű választás a Nagy-Britanniához tartozó Észak-Írországban. Megfigyelők szerint a magas – 65 százalékos – választási részvétel a Sinn Féinnek kedvezett.

Politikai elemzők nehéz kormányalakítási tárgyalásokra számítanak a két, eddig egymással koalícióban kormányzó párt között. A tárgyalásokra három hét áll rendelkezésükre. Ha nem járnak sikerrel, akkor meg kell ismételni a választást, vagy pedig átmenetileg visszaszáll a terület igazgatása a brit kormányra.

Az előre hozott törvényhozási választások megtartása Észak-Írországban a felekezetközi hatalommegosztásra épülő belfasti kormánykoalíció összeomlását követően vált szükségessé. Hosszú ideig tartó megbékélési folyamat eredményeként a DUP és a Sinn Féin évek óta együtt kormányozta Észak-Írországot, korábban teljesen elképzelhetetlen koalíciót alkotva.

A Sinn Féin január elején kilépett a koalícióból, az ellen tiltakozva, hogy a DUP-t vezető tartományi miniszterelnök, Arlene Foster – aki a Sinn Féin szerint felelős egy súlyosan elhibázottnak tartott korábbi költségvetési támogatási programért – nem volt hajlandó lemondani. A Sinn Féin a többi között Foster távozását szabta feltételként ahhoz, hogy újra koalícióra lépjen a DUP-vel.

A belpolitikai válság kérdésessé tette a protestánsok és katolikusok közötti hatalommegosztáson alapuló kormányzás jövőjét. A botrányba fulladt támogatási program más, a katolikus és a protestáns oldal között lappangó, hosszabb ideje orvosolatlan feszültségeket is a felszínre hozott.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.