Még hatékonyabban kellene fellépni a parlagfű ellen
A közleményben emlékeztettek arra, az Állami Számvevőszék hétfőn adta ki jelentését a parlagfű elleni, 2013 és 2015 közötti védekezés ellenőrzéséről. Megállapították: a védekezés rendszere nem működött eredményesen, a feltárt hiányosságok alapján indokolt annak felülvizsgálata. Bándi Gyula a jövő nemzedékek szószólója egyetért a rendszer felülvizsgálatára vonatkozó megállapítással, annál is inkább, mert a jelentés sok ponton egyezik az ombudsman elődei által már több mint tíz éve rendszeresen és nyilvánosan megfogalmazott figyelmeztetésekkel.

Bándi hangsúlyozta: a parlagfű okozta gazdasági károk, valamint egészségügyi és szociális kiadások sokkal többe kerülnek az államnak, mintha megfelelően működtetne egy hatékony rendszert a probléma megoldására. Elődeihez hasonlóan felhívta a kormányzati intézmények és hatóságok figyelmét arra, hogy a parlagfűprobléma megoldásának elmulasztása az állampolgárok egészséghez és egészséges környezethez való alkotmányos jogát érintő súlyos visszásságot okoz. Megjegyezte: az allergiás betegek városokban tapasztalható magasabb aránya arra utal, hogy a levegőszennyezés tovább súlyosbítja az allergén eredetű megbetegedéseket, ezért a megoldáshoz elengedhetetlen a légszennyezés elleni komplex fellépés is.
Mivel a parlagfűpollen 80 százaléka külterületről származik, a legfontosabb az lenne, hogy a mezőgazdasági művelés alatt álló földeken megakadályozzák a gyomosodást – áll a közleményben.
Bár hatósági eljárás a parlagfű-mentesítés elmulasztása miatt csak július 1-jétől indítható, a védekezést tavasszal, a parlagfű fejlődésének legérzékenyebb szakaszában célszerű elkezdeni. Bándi Gyula ezért felkérte az agrárium valamennyi meghatározó szereplőjét, különösen a Magyar Agrárgazdasági Kamarát, továbbá a Növényvédelmi és Növényorvosi Kamarát arra, hogy széleskörű felvilágosító munkával segítsék elő, hogy ez a szakmai evidencia a gazdálkodásban napi gyakorlattá váljon. Egyúttal felszólította az illetékes hatóságokat, hogy a külterületi parlagfű-felderítés hatékonyságának lényeges növelésével és következetes szankcionálással segítsék a felelősségteljes földhasználói szemlélet elterjedését.


