BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több támogatás járhat azoknak, akik kitekernek az országból

Tizedével több támogatás nyerhető el a határon átnyúló kerékpártúrák szervezéséhez; a „Kerékpárral 7 határon át” programban pályázati úton elnyerhető hozzájárulás összesen 16,5 millió forint – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtöki közleményében.

A 2016-os programsorozatban biztosított 15 millió forintos keretből 40 rendezvény (31 civil szervezet, 6 önkormányzat és 3 önkormányzati tulajdonú intézmény) jutott támogatáshoz – áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében. Mint írják, a legtöbb bringás eseményt a magyar-román határszakaszon valósították meg, de népszerűek voltak az osztrák, a szlovákiai és a szerbiai határszakaszokat érintő túraútvonalak is. A támogatott eseményeken összesen több mint négyezren bicikliztek. A rendezvények keretében megtett út teljes hossza megközelítette az ötezer kilométert.

A támogatott eseményeken összesen több mint négyezren bicikliztek

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium idén tovább növelte a támogatásra felhasználható keretet. A tárca a beadott pályázatok számától és a támogatási igényektől függően akár 50 szemléletformáló program költségeihez is kész hozzájárulni.

A túrák a környezetbarát, egészséges és biztonságos kerékpáros közlekedés népszerűsítése mellett a szomszédos országokkal fenntartott kulturális, társadalmi és idegenforgalmi kapcsolatok erősítését is szolgálják. A programsorozat lehetőséget biztosít a határ menti régiókban már kiépült kerékpáros útvonalak megismertetésére, a csoportos kerékpározás kultúrájának terjesztésére.

A határon átlépő kerékpáros programok kidolgozására, megvalósítására civil egyesületek, közalapítványok, települési önkormányzatok és önkormányzati tulajdonban álló intézmények nyújthatnak be pályázatot. A „Kerékpárral 7 határon át” részletes felhívása a kormányzati honlapon és folyamatosan frissülő információkkal a programsorozat Facebook-oldalán is elérhető.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.