Közélet

Trump azonnali csapást és a terroristák elpusztítását ígérte

Donald Trump amerikai elnök nem jelentett be konkrét csapatnövelést Afganisztánban. Az elnök az arlingtoni Fort Myer támaszponton hangsúlyozta: az új afganisztáni stratégia lényege, hogy nem időpontot jelöl meg, hanem a feltételek teljesülését tartja fontosnak a sikerhez. Hozzátette: emiatt nem akar az Afganisztánban állomásozó csapatok létszámáról vagy további konkrét katonai hadműveletekről a nyilvánosság előtt beszélni. Mint mondta: „nem kell, hogy az ellenségeink tudjanak minderről”. „Nem mondjuk meg, hogy mikor indítunk támadást, de támadást indítunk majd” – fogalmazott.

Donald Trump elnök már hétfő esti beszéde elején leszögezte, ellenzi, hogy az Egyesült Államok más országokban a demokráciát saját képére alakíttassa, Washington nem a nemzetépítésért küzd. „Ennek a korszaknak már vége” – szögezte le. Az amerikai kormányzat azt akarja, hogy Afganisztán sikeres legyen, de a saját elképzelései és saját ereje segítségével építse fel az országot, és ne az amerikai katonák építsék fel neki – mondta, hozzátéve, majd hozzátette: Washington szövetségeseivel együttműködve a terroristák ellen harcol. E harcban pedig győzelmet akar:

elpusztítani az Iszlám Állam terrorszervezetet, szétzúzni az al-Kaida terrorhálózatot, megakadályozni, hogy a kabuli kormány ellen fellázadt, radikális muzulmán tálibok meghódítsák Afganisztánt, és elejét venni az Amerika elleni tömeges terrortámadásoknak.

Donald Trump amerikai elnök katonák elõtt tart beszédet az arlingtoni Fort Myer katonai támaszponton 2017. augusztus 21-én. Trump nem jelentett be konkrét számokat az esetleges afganisztáni csapatnövelésrõl Afganisztánban, és nem kívánt határidõt sem szabni egy majdani kivonulást illetõen.
Forrás: MTI/EPA pool/Mark Wilson

A várakozásokkal ellentétben Donald Trump nem jelentett be konkrét csapatlétszám-növelést. Kifejtette, hogy ezentúl nem szab határidőket, hanem bizonyos feltételek teljesülése, a helyszíni körülmények jelentik majd a sikert, s ezért nem fog az Afganisztánban állomásozó csapatok létszámáról vagy további konkrét katonai hadműveletekről a nyilvánosság előtt beszélni. „Amerika ellenségeinek soha nem szabad ismerniük terveinket” – mondta, hozzátéve:

nem mondjuk meg, hogy mikor indítunk támadást, de támadást indítunk majd.

Miközben leszögezte, hogy nem kíván a csapatnövelésről beszélni, felhatalmazást adott a védelmi minisztériumnak a csapatlétszám esetleges növelésére. Az Egyesült Államoknak jelenleg körülbelül 8400 katonája van Afganisztánban, de az amerikai sajtó egy részében kiszivárgott hírek szerint a katonai vezetők néhány ezres csapatnövelést elképzelhetőnek tartanak. Hétfőn a CNN hírtelevízió 3900 fős, a Fox televízió pedig 4000 fős csapatbővítést említett.

Donald Trump amerikai elnök katonák elõtt tart beszédet az arlingtoni Fort Myer katonai támaszponton 2017. augusztus 21-én.
Forrás: MTI/EPA pool/Mark Wilson

Az elnök hangsúlyozta, hogy Washingtonból nem lehet „mikromenedzselni” a katonai győzelmet. Ezzel elődjének, Barack Obamának a kormányzatára utalt, amely korlátozásokat vezetett be az amerikai csapatok támadó hadműveleteire, s ezzel kivívta a terepen lévő katonai vezetők bírálatát. Az Afganisztánban szolgáló katonai parancsnokok ezután önállóan és azonnal dönthetnek a konkrét hadműveletekről, és az amerikai haderő felhatalmazást kap majd az afganisztáni terrorista és bűnözői hálózatok elleni azonnali lépésekhez.

A terroristáknak tudniuk kell, hogy nem rejtőzhetnek el

- mondta Donald Trump.

A főtitkára üdvözölte Washington új stratégiáját

Jens Soltenberg NATO-főtitkár üdvözölte kedden az Egyesült Államok Afganisztánt és a dél-ázsiai régiót érintő, feltétekhez kötött stratégiáját, és kijelentette, a katonai szövetség elkötelezett e stratégia mellett. A főtitkár emlékeztetett: a NATO és szövetséges partnerei már elkötelezték magukat amellett, hogy növelik jelenlétünket Afganisztánban. Az utóbbi hetekben több mint tizenöt ország tett ígéretet további katonai hozzájárulásra, amely az afgán különleges erők és a légierő fejlesztésére, a kiképzésre, valamint katonai irányítás javítására fektet különleges hangsúlyt. A szövetség célja továbbra is annak biztosítása, hogy Afganisztán soha többé ne legyen biztonságos menedék a saját országuk ellen forduló terroristák számára – húzta alá. Kijelentette, az észak-atlanti szövetség minden afgánt a tárgyalások útján elérhető, fenntartható békét hozó politikai rendezésre ösztönöz. A főtitkár emellett arra kérte a térség országait, hogy támogassák a megbékélést, és járuljanak hozzá egy stabil és biztonságos Afganisztán megteremtéséhez.

Minden korábbinál több teret szentelt az elnök a pakisztáni helyzet elemzésének. Trump leszögezte, hogy Egyesült Államok nem hallgathat tovább arról, hogy Pakisztán teret és menedéket ad „a káosz, az erőszak és a terror erőinek”. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok dollármilliárdokat adott Pakisztánnak, amely ugyanakkor éppen azoknak a terroristáknak biztosított otthont, akik ellen az Egyesült Államok harcol. „De ennek meg kell változnia, és meg is fog változni, azonnal” – szögezte le Trump. A segélyek megvonásával fenyegette meg Iszlámábádot arra az esetre, ha nem segít a terroristák elleni harcban Afganisztánban. Először fordult elő, hogy felmerült India felelősségvállalásának fontossága is. Trump – utalva az Egyesült Államok és India közötti több milliárd dolláros kereskedelemre – leszögezte:

Indiának vannak anyagi lehetőségei, hogy részt vegyen Afganisztán gazdasági megsegítésében és talpra állításában.

Donald Trump amerikai elnök katonák elõtt tart beszédet az arlingtoni Fort Myer katonai támaszponton 2017. augusztus 21-én.
Forrás: MTI/EPA pool/Mark Wilson

Donald Trump, miközben hangsúlyozta, hogy megakadályozza a tálibok hatalomra kerülését, leszögezte, hogy a távoli jövőben még politikai megállapodás is születhet a kabuli központi kormányzat és a tálibok egyes „elemei” között. Hozzátette: senki nem tudja megmondani, hogy ez mikor lesz lehetséges, és egyáltalán lehetséges lesz-e. Ám kifejezte abbéli meggyőződését, hogy:

egyedül katonai megoldással nem lehet elvinni a békét Afganisztánba.

Afganisztáni tálibok: az amerikai katonák temetőjévé válhat az ország

Afganisztán az Egyesült Államok „újabb temetőjévé” válhat, ha nem vonja ki hamarosan katonáit az országból – közölték kedden az afganisztáni tálibok arra reagálva, hogy Donald Trump amerikai elnök afganisztáni csapaterősítési tervet helyezett kilátásba. „Ha az Egyesült Államok nem vonja ki csapatait Afganisztánból, akkor az ország hamarosan a 21. század szuperhatalmának újabb temetője lesz. Az amerikai vezetőknek tudniuk kell ezt” – hangoztatták közleményükben a kabuli kormány ellen fellázadt, radikális muzulmán tálibok. Hozzátették, hogy Washingtonnak inkább az afganisztáni kivonulás stratégiáján kellene gondolkoznia, semmint a háború folytatásán. A tálibok szóvivője, Zabihullah Mudzsahid által aláírt dokumentum szerint amíg akár egy amerikai katona is tartózkodik Afganisztánban, a tálibok folytatják „szent” háborújukat.

 

Donald Trump terrorista Afganisztán Pakisztán NATO terror
Kapcsolódó cikkek