Közélet

Olimpiai bajnokokkal is találkozhat a Téli Sportágválasztón

Január 27-én, szombaton immáron negyedik alkalommal rendezik meg a Téli Sportágválasztót, amelyen az érdeklődök kipróbálhatják a havas-jeges sportágakat a versenysportágtól egészen a különböző szabadidős mozgásformákig.

Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a rendezvény szóvivője a Világgazdaságnak elmondta, hogy több mint 20 sportágat lehet majd kipróbálni.

11 éve megy a Nyári Sportágválasztó, és egy-egy budapesti eseményen már 20-22 ezer ember is részt vesz. Ennek örömére jött az ötlet néhány éve, hogy csináljunk Téli Sportágválasztókat is

– fogalmazott Kiss Gergely. Hozzátette, hogy körülbelül 6 ezer ember részvételére számítanak.

A sportágválasztót Budapesten, a Vasas Jégcentrumban rendezik a Homoktövis utcában, ahol fedett és szabadtéri sportágakat egyaránt kipróbálhatnak az érdeklődők. „A fedett csarnokban a jégkorong, a korcsolyasportok, valamint a curling, míg kívül a kutyás sportágak és a síelés lesz előtérben” – tette hozzá a szóvivő.

A hivatalos megnyitóra szombaton 11 órakor kerül sor, de az érdeklődőket már 10 órától várják.

Déltől lesz egy sztárokat felvonultató hokimeccs is, amelyen pályára lép többek között Ganxsta Zolee, Kiki az Első Emeletből, valamint több olimpiai- és világbajnok élsportoló, úgy mint Vereckei Ákos és Horváth Gábor kajakosok, vagy épp Kovács „Kokó” István ökölvívó.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a sportagvalaszto.hu oldalon tudnak megtenni az érdeklődők.

sportágválasztó sport szabadidősport Kiss Gergely
Kapcsolódó cikkek