Nyolcszázmillió forintnyi általános forgalmi adót csalt el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy műtrágyával kereskedő bűnszervezet.
MTI
2018.12.07, 15:17
Megosztom a cikket
Nyolcszázmillió forintnyi általános forgalmi adót csalt el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy műtrágyával kereskedő bűnszervezet – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken.
Kovács Dorina hozzátette: az elkövetők budapesti és Pest megyei székhelyű cégeiken keresztül 2015 és 2017 között rendszeresen tettek szert milliós nagyságrendű jogtalan haszonra.
A Romániából és Lengyelországból behozott műtrágyát bevallásaikban belföldi vásárlásként tüntették fel, és az általános forgalmi adót (áfát) visszaigényelték utána.
Fotó: Róka László
Néhány cég esetében bevallották ugyan a külföldi beszerzést, de az áfát ezekben az esetekben sem fizették meg. A nyomozás során bebizonyosodott, hogy az áru ténylegesen nem járt a cégeknél, hanem a külföldi felrakodási helyről közvetlenül a végső vevőknek szállították.
A NAV pénzügyi nyomozói és revizorai huszonhat helyszínen tartottak házkutatást és gyűjtöttek bizonyítékokat. Az elkövetők által okozott kár biztosítására három ingatlant és kilenc teherautót zárolt a hatóság, ezek összértéke több mint kétszázmillió forint.
Eddig öt férfit és egy nőt hallgattak ki bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt, de a gyanúsítottak köre még bővülhet – közölte Kovács Dorina.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.