Közélet

Rácsok mögött maradnak a Reuters újságírói

A mianmari legfelsőbb bíróság kedden elutasította a fellebbezését a Reuters hírügynökség két újságírójának, akit államtitkok megszerzésének vádjával hét év börtönre ítéltek szeptemberben.

A mianmari legfelsőbb bíróság kedden elutasította a fellebbezését a Reuters hírügynökség két újságírójának, akit államtitkok megszerzésének vádjával hét év börtönre ítéltek szeptemberben.

Hét évre ítélték őket és fenntartjuk ezt a döntést, a fellebbezés el lett utasítva

– jelentette ki Soe Naing, a mianmari legfelsőbb bíróság illetékes tagja Najpjidóban. Naing nem fejtette ki a döntést.

A ranguni fellebbviteli bíróság januárban már elutasította a két újságíró előző fellebbezését.

Vin Mjint mianmari elnök több mint 9500 fogoly szabadon bocsátását rendelte el, az újságírók nem voltak közöttük
Fotó: AFP

Szerdán Vin Mjint mianmari elnök több mint 9500 fogoly szabadon bocsátását rendelte el a délkelet-ázsiai ország hagyományos újévi ünnepsége alkalmából. Nem volt köztük azonban a Reuters hírügynökségnek dolgozó, már tizenhat hónapja raboskodó, nemrég Pulitzer-díjjal kitüntetett 33 éves Va Lone és a 29 éves Kjav Szo Oo. Őket a mianmari kormányzat azért börtönözte be, mert oknyomozó újságíróként a rohingja kisebbség elleni atrocitások után kutakodtak.

Az újságírók tíz rohingja férfi és fiú meggyilkolása ügyében folytattak oknyomozást az észak-mianmari Arakán államban. 2017 decemberében tartóztatták le őket Rangunban, államtitkok megszerzése miatt.

A két férfi azt állítja, hogy tőrbe csalták őket: rendőrök adtak át nekik hivatalos iratokat, amelyeket a hatóságok államtitoknak minősítenek. Ezek a másolt dokumentumok állítólag a hadseregnek a rohingja lázadók elleni hadműveletéről szóltak. Röviddel a rendőri találkozó után őrizetbe is vették őket.

A törvény, amely alapján az újságírókat elítélték, még a brit gyarmati időkből való.

A 2017 augusztusában kezdődött katonai művelet hatására több mint 730 ezer rohingja menekült el Mianmar északnyugati Arakán államából a szomszédos Bangladesbe.

Mianmar államtitok fellebbezés Reuters börtön oknyomozás
Kapcsolódó cikkek