Közélet

Szakértő: nem a Hableány volt a hibás

Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke szerint a nagyobb jármű ütközött neki a kisebbnek.

A közölt videofelvételek világossá tették, hogy a Hableány sétahajó nem fordult be a Viking szállodahajó elé, hanem a nagyobb jármű ütközött neki a kisebbnek szerda este – mondta Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke péntek reggel az M1-en.

Az elnök szerint a Hableány nem a saját irányváltoztatása miatt fordult keresztbe, hanem azért, mert a Viking nekiütközött, majd maga alá gyűrte és felborította. Hangsúlyozta, a hajókon lévő helymeghatározó műszerek segítéségével, illetve szabad szemmel is látniuk kellett egymást. Elmondta azt is,

a nagyobb hajó valószínűleg magához szippantotta a kisebbet, amit alátámaszt, hogy a Margit híd pillérei között haladtak el éppen, ahol a sodrás erősebb, és közel voltak egymáshoz.

Erre – tette hozzá – fel lehetett volna készülni, s egyértelmű az is, hogy a szállodahajónak lassítania kellett volna, és meg kellett volna várnia míg a Hableány elhalad a híd alatt.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A transponderek felvételei alapján ki fog derülni, hogy be volt-e kapcsolva a hajókon a rádió, és használták-e ezeket.

Nem lehet kizárni annak a lehetőségét sem, hogy elromlottak a helymeghatározók a hajókon, ezért nem látták egymást, de ennek nagyon kicsi a valószínűsége

– válaszolta a műsorvezető kérdésére Bencsik Attila.

A Hableány az ütközés után nagyon gyorsan, hét másodperc alatt elsüllyedt. Ennek okai között szerepelhet, hogy a szállodahajó orra nem klasszikus hegyes hajóorr, hanem egy, a jármű hossztengelyére merőleges homlokfal. Ez azzal járt, hogy a Hableány nem tudott jobbra, vagy balra kitérni, hanem felborult. Miután felborult, a víz nyomása és a szállodahajó mozgási energiája a víz alá lökte a sétahajót – értelmezte a történteket Bencsik Attila.

Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter megtekintette a hajóbaleset helyszínét.

A budapesti hajóállomáson jelen volt még többek között Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára, Menczer Tamás, a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, valamint Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Az eseményen részt vett a katasztrófavédelem két tábornoka és a dél-koreai nagykövetség néhány munkatársa is.

Duna baleset hajó
Kapcsolódó cikkek