Australian Open: Babosék a bajnokok
Babos Tímea és Kristina Mladenovic nyerte meg a női párosok versenyét az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel a pénteki döntőben 6:2, 6:1-re legyőzte a Hszie Szu-vej, Barbora Strycova tajvani, cseh duót.
A második helyen kiemelt magyar, francia kettős jól kezdett az első kiemelt rivális ellen, és Babos egyedüliként nem vesztette el az adogatását a fordulatos nyitószettben, amelyet 38 perc alatt hoztak. A folytatásban még egyoldalúbb lett a csata, az ellenfél háromszor is elbukta a szerváját, miközben Babosék látványos labdamenetek végén ünnepelhettek. A találkozó 1 óra 12 percig tartott.

A háromszoros WTA-világbajnok Babos a 23. tornagyőzelmét aratta párosban, és a 2018-as Australian Open, valamint a tavalyi Roland Garros után a harmadik Grand Slam-trófeáját szerezte meg.
„Ez volt a harmadik döntőnk és a második trófeánk itt” – mondta a pályán beszédében a soproni játékos.
Nagyon szeretünk idejönni, egyre jobban teljesítünk Melbourne-ben. Köszönet a szurkolóknak is, hogy együtt élhettük át ezt az élményt. Jövőre mindenképpen visszajövünk!
– tette hozzá.
Mladenovic gratulált az ellenfélnek, majd Babost méltatta:
Gratulálok Timinek, sokkal több ő nekem, mint párostárs, köszönöm, hogy együtt játszhatunk. Te vagy a legjobb partner a világon
– jelentette ki.
A 26 éves Babos Tímea 23. – Mladenovic oldalán a tizedik – tornagyőzelmét aratta párosban, és ő az első magyar játékos, aki a profik között három GS-címet nyert.
Babos egyéniben már a főtábla első körében búcsúzott.

Bajnokoknak járó juttatás
A legjobb 64 közötti győzelemnek köszönhetően a Babos–Mladenovic páros 25 ezer ausztrál dollárral lett gazdagabb (1 ausztrál dollár = 205 forint). A következő körben már 38 ezer ausztrál dollárt ért a továbbjutás, míg a legjobb 16 közötti siker 62 ezret hozott a duó konyhájára. A negyeddöntős győzelem 110 ezer, míg az elődöntő újabb 200 ezer ausztrál dollárt ért.
A végső győzelemért pedig 760 ezerrel gazdagodtak.