Közélet

Visszavonhatják az európai elfogató parancsot Hernádi Zsolt ellen

A zágrábi bíróság hatályon kívül helyezte Hernádi Zsolt vizsgálati fogságára vonatkozó, korábbi döntését.

A Zágráb megyei bíróság szerdán hatályon kívül helyezte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója vizsgálati fogságára vonatkozó, 2018-as döntését – írta a helyi sajtó.

Amennyiben ez az ítélet jogerőre emelkedik, Hernádi Zsolt ellen visszavonják az európai elfogató parancsot, és lekerül az Interpolt körözési listájáról is

– írta a Jutarnji List című horvát napilap.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) a legfelsőbb bíróságon fellebbezhet a döntés ellen.

Laura Valkovic, Hernádi Zsolt horvát ügyvédje a múlt héten kérte a bíróságtól ügyfele fogvatartási végzésének visszavonását, amelyet a Mol–INA-ügyben hozott a testület még 2018. december 3-án. Az ügyvédnő azzal érvelt, hogy az eljárás sérti a Mol elnök-vezérigazgatója emberi jogait.

Tavaly év végén ugyanez a bíróság elmarasztaló ítéletet hozott Ivo Sanader volt horvát kormányfő, és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt ellen, utóbbi távollétében. Sanadert első fokon 6 év, Hernádit 2 év börtönbüntetésre ítélte.

Az USKOK 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen, mert szerintük a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek.

A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust sem, nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért.

A magyar Központi Nyomozó Főügyészség nemzetközi kapcsolatban kötelességszegésre irányuló vesztegetés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el 2011 júliusában.

A főügyészség megállapította, hogy a Mol érdekében és vezetői részéről bűncselekmény nem valósult meg, ezért a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette.

A magyar bíróság 2013-ban megtagadta a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását Hernádi Zsolt ellen, mivel álláspontja szerint a parancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette.

Hernádi Zsolt
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A horvát alkotmánybíróság 2015 júliusában hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader büntetőügyében hozott ítéletet, amely azt is kimondta, hogy a korábbi miniszterelnök kenőpénzt fogadott el az INA-val kapcsolatban.

A Mol elnök-vezérigazgatója 2016 októberében lekerült az Interpol körözési listájáról, mivel a szervezet elutasította a horvát államnak azt a kérését, hogy újítsák meg az ellene kiadott elfogatóparancsot.

Az ügyben Horvátország a Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsághoz (UNCITRAL) fordult, amely 2016. decemberi döntésében Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította.

Horvátország ennek ellenére úgy döntött, folytatja a horvátországi büntetőeljárást, és közvetlenül a magyarországi igazságügyi szerveknek küldte el a Hernádi Zsolt ellen kiadott európai elfogatóparancsot, valamint 2018 augusztusában újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg a Mol elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott körözést. A horvát rendőrség a kérelmét azzal indokolta, hogy az Bírósága júliusi döntése szerint az uniós tagállamok igazságügyi hatóságai kötelesek határozatot hozni a részükre továbbított minden európai elfogatóparancs ügyében, annak végrehajtása nem tagadható meg azon az alapon, hogy az ügyészség megszüntette a büntetőügyben folytatott nyomozást, amelynek során az érintettet tanúként kihallgatták.

A magyar Fővárosi Törvényszék 2018. augusztus 23-án ismét megtagadta az európai elfogatóparancsot. A törvényszék a döntését azzal indokolta, hogy

fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt átadása esetén sérülne a tisztességes eljáráshoz való joga és nem lenne biztosítható az ügy pártatlan elbírálása.

A zágrábi bíróság 2015 decemberében egyesítette a két pert azzal az indokkal, hogy az INA-Mol-ügyben indított két eljárás kapcsolatban van egymással, és ugyanazon bizonyítékokra alapszik, továbbá mindkét ügy azonos fázisban van, ezzel pedig megteremtődtek a feltételek a peregyesítéshez.

Fővárosi Törvényszék Horvátország Hernádi Zsolt MOL-INA-ügy elfogatóparancs
Kapcsolódó cikkek