Közélet

Elfogtak egy budapesti ügyvédet, aki százmilliókat csalt ki az ügyfelétől

A nyomozó hatóságok a nagyszabású rajtaütés során több budapesti és Pest megyei helyszínen tartottak házkutatásokat.

Bűnszövetségben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt indított nyomozást a Fővárosi Nyomozó Főügyészség egy budapesti ügyvéd és társai ellen, akik a gyanú szerint saját ügyfelüket zsarolták meg.

A gyanúsítottakat komoly erőkkel, a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a rendőrség közös akciójában fogták el – közölte a főügyészség vezetője szerdán.

A fő gyanúsított egy 43 éves budapesti férfi, aki ügyvédként 2014-ben megbízást kapott egy feltaláló üzletembertől a kozmetikai termékeit forgalmazó cégét érintő ügyvédi feladatok ellátására.

Az ügyészség közleménye szerint az ügyvéd kihasználva, hogy ügyfele bizalmatlan a hatóságokkal szemben,

elhitette a sértettel, hogy házkutatást fognak nála tartani, ami előtt az ügyfél jobban teszi, ha nála helyezi el üzleti és személyes titkokat tartalmazó adathordozóit.

Ezeket azonban aztán nem adta vissza, és azt hazudta az üzletembernek, hogy az adathordozókat az ő védelme érdekében egy társával a Dunába dobták.

illusztráció
Fotó: Lakatos Péter / MTI

Az ezt követő években az ügyvéd az üzletember költségén több céget hozott létre, amelyeket a saját bizalmi embereivel töltött fel, és az ezek közötti pénzmozgatással ügyeskedve több mint százezer euróval károsította meg az ügyfelét.

Az üzletember 2017-ben akarta felmondani az ügyvéd megbízását, de ő ekkor megzsarolta a sértettet,

és halálos fenyegetéssel még több száz millió forintnyi vagyont: gyémántokat, készpénzt és ingatlant szerzett meg tőle.

A nyomozó hatóságok a nagyszabású rajtaütés során több budapesti és Pest megyei helyszínen fogták el a gyanúsítottakat és tartottak házkutatásokat, amelyek során bizonyítékokat, okiratokat, informatikai eszközöket, vagyontárgyakat és kábítószert foglaltak le. Öt embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hármat őrizetbe vettek.

csalás TEK bűnügy
Kapcsolódó cikkek