Közélet

Félmilliárdos áfacsalás gyanúsítottjait tartóztatták le Pécsen

Az ügyben tizenegy belföldi, és az Eurojust, valamint az Europol támogatásával több külföldi helyszínen is folyt a nyomozás.

Három férfit tartóztattak le Pécsen, mert az általuk irányított cégláncolat áfa megfizetése nélkül kereskedett szójával, s okozott ezzel mintegy félmilliárd forintos kárt a költségvetésnek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

A – két éve már jogosulatlan áfa-visszaigénylés miatt egyszer már lebukott – banda Szlovéniából, szlovák strómanok nevén lévő cégektől vásárolt brazil származású szóját adott tovább üzleti partnereinek Magyarországon az áfa megfizetése nélkül.

A bűnszervezet saját banki ügyleteket, EKÁER-bejelentéseket és a továbbszámlázásokat intéző könyvelőirodát tartott fenn az adminisztrációra.

Fotó: Shutterstock

A közlemény szerint

a cégláncolat a módszerrel a versenytársaknál jóval olcsóbban tudta kínálni a szóját a felvásárlóknak, eközben ugyanakkor mintegy félmilliárd forintos kárt okozott a központi költségvetésnek.

A banda irányítóira néhány nappal ezelőtt ütöttek rajta a nyomozói, őket őrizetbe vették, kihallgatták, letartóztatásukat pedig bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt rendelte el a Pécsi Járásbíróság.

A közleményben kiemelték: az ügy kapcsán tizenegy belföldi, és az Eurojust, valamint az Europol támogatásával több külföldi helyszínen is folyt a nyomozás, és került sor értéktárgyak lefoglalására, kutatásokra.

NAV áfacsalás
Kapcsolódó cikkek