Közélet

Minden második kullancs fertőzött lehet

A Lyme-kór után a második leggyakoribb, kullancsok által terjesztett betegség az agyvelő- és agyhártyagyulladás.

Viszonylag sok most a természetben és a városi parkokban is a kullancs, jelentős részük ráadásul emberre is veszélyes kórokozókat hordoz – mondta az InfoRádiónak Földvári Gábor, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.

A leggyakoribb kórokozó – amire a legnagyobb esély van, hogy elkapjuk, ha nem távolítjuk el időben a kullancsot a testünkből – a Lyme-kórt okozó borrelia nevű baktérium

– közölte a szakértő. Ez akár a kullancspopuláció harmadában is jelen lehet, sőt, néhol a felében is ott van. Vagyis tízből öt kullancs is hordozhatja a borrelia nevű baktériumot.

Fotó: Flickr/John Tann

A Lyme-kór után a második leggyakoribb, kullancsok által terjesztett betegség az agyvelő- és agyhártyagyulladás, ennek a vírusa azonban jóval ritkább, csak néhány ezrelék az aránya, vagyis nagyjából minden ezredik kullancs fertőzött. Földvári Gábor ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ez a betegség nem gyógyítható, nincs rá speciális gyógymód, mint antibiotikum a Lyme-kórra.

A jó hír viszont, hogy van vakcina, védőoltás a kullancs-enkefalitisz ellen

– tette hozzá a szakértő.

kullancs
Kapcsolódó cikkek