BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az idén is a tévégyártók különleges megoldásai lehetnek fókuszban a CES-en

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Különleges LCD-televízió, a lakossági piacra szánt, hatalmas microLED-tévé, alakváltó kijelző – többek között ezekkel készülnek a technológiai ipar óriásai az idei, online megrendezendő CES-re.

Az eddigi legkülönlegesebb akcióra készülnek a Szórakoztatóelektronikai Kiállítás (CES) szervezői: a koronavírus-járvány miatt első alkalommal tartják meg a világ legnagyobb technológiai vásárát kizárólag az online térben. Bár ezúttal elmarad a gyártók és az érdeklődők tízezreinek Las Vegas-i kiruccanása, újdonságokból nem lesz hiány, ráadásul az interneten keresztüli tájékoztatók és bemutatók miatt a korábbinál sokkal többen láthatják a debütáláskor a legizgalmasabb innovációkat január 11. és 14. között. Az már más kérdés, hogy a kiállítás körüli felhajtás fontos eleme,

az első kipróbálás utáni élménybeszámolók többsége ezúttal elmarad.

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a televíziók mellett a számítógépek és a különböző, csúcstechnológiát képviselő háztartási eszközök tarolnak a CES-en, de egyre markánsabb az autóipar jelenléte is.

Az idei várakozások és előrejelzések szerint abban szinte biztosak lehetünk, hogy a háztartási berendezések esetében ezúttal is lesznek érdekes újítások.

Az LG például egy olyan hűtőszekrénnyel készül, amelynek vízadagolójában egy speciális technológia a fény erejét használva szinte teljesen kiirtja a baktériumokat, ezzel is növelve a konyhai higiéniát.

De igazán vonzó képesség a hangvezérlés lehetősége is, hiszen ezzel egy olyan gyakorlati problémát kezelnek, amellyel akkor szembesülünk, amikor mindkét kezünk tele van azzal, amit a hűtőbe helyeznénk – az innovációnak köszönhetően elég csak hangosan kérnünk a berendezést, és máris kinyílik az ajtaja.

Bár az LG általában háztartási eszközök széles körével készül minden évben a CES-re, leginkább a televíziói ragadják meg az újságírók és a vásárra kilátogatók figyelmét, amit persze látványos installációkkal is támogat a vállalat. A dél-koreai társaság a múlt év végén jelentette be, hogy a virtuális kiállításon mutatkoznak be a QNED Mini LED készülékei.

Ezek a televíziók a gyártó ígérete szerint nagy előrelépést hoznak a folyadékkristályos képernyők képminőségében, ugyanis a kvantumpontos és NanoCell kijelzőtechnológiáknak, valamint a Mini LED háttérvilágításnak köszönhetően fényerőben és kontrasztban messze felülmúlják a hagyományos LCD-tévéket.

A 2021-es termékcsalád tíz új, 4K- és 8K-modellt tartalmaz, amelyek között lesz 86 hüvelykes is.

Fotó: DAVID MCNEW / AFP

Igazán izgalmasnak ígérkezik, és a „tévét vagy monitort?” kérdésre ad remek választ az LG Display legújabb prototípusa, egy 48 hüvelykes OLED-kijelző, amely hajlított és teljesen egyenes formát is fel tud venni. A The Verge című technológiai portál beszámolója szerint a specifikációk arra utalnak, hogy elsősorban a gamerek kegyeit keresik a megoldással, hiszen akár 120 hertzes frissítésre is képes, a válaszidő pedig mindössze 0,1 milliszekundum. Ugyanakkor a frissítési arány állítható, és ha éppen csak tévét akar nézni valaki a hagyományos módon, akkor az ívelt módból egyszerűen válthat a klasszikus, egyenes kialakításra.

A szórakoztatóelektronikai ipar és egyben a tévépiac másik óriása, a Samsung szintén a januári eseményen szokta bemutatni az adott évre szánt új televízióit, és a hírek szerint idén is érkeznek majd szép számmal újdonságok. A társaság január 11-én tartja saját CES-eseményét, és egyes beszámolók szerint idén végre megérkezhetnek a kiskereskedelmi forgalomba szánt microLED-készülékek, amelyek között lehet 110 hüvelykes is. A technológia lényege, hogy mikroszkopikus LED-eket használnak a kijelzőben, amelyek rendkívül magas fényerőt és gyönyörű színeket biztosítanak. Nagy kérdés, hogy mit hoz az idei év a 8K-s televíziók frontján.

Az előzetes esélylatolgatások szerint az idei nyári olimpia meghozhatja az érdeklődést a felbontásban egészen új szintet képviselő készülékek iránt, ahogyan az is, ha végre megérkeznek az ezt a minőséget támogató videojátékok a múlt év végén bemutatott új generációs konzolokra, a PlayStation 5-re és az Xbox Series X-re.

Kiderült az is, hogy január 14-én szintén lesz egy nagy leleplező eseménye a Samsungnak, a várakozások szerint ekkor mutatja be az idei évre szánt csúcskategóriás okostelefonjait, a Galaxy S21 szériát.

Az elmúlt években erős kínálattal érkeztek a CES-re a személyi számítógépek (PC) legnagyobb gyártói, és idén is erre lehet számítani.

Két meghatározó trend érvényesült az utóbbi időszakban – egyre karcsúbb és könnyebb, illetve egyre hosszabb üzemidejű eszközöket mutattak be az eseményen, egyértelműen az üzleti felhasználóknak kedvezve.

Emellett megfigyelhető volt az elmúlt egy-két évben az is, hogy a játékosok számára is különleges megoldásokkal léptek piacra a gyártók. Az Intel, az AMD és az Nvidia egyaránt készül meglepetésekkel, vagyis a PC-piac meghatározó szereplői mellett a csipeket beszállító cégektől is kiemelkedő fejlesztésekre lehet számítani. Az utóbbi pár év egyik legizgalmasabb trendje volt a mobileszközöknél a hajlítható kijelző, ami megérkezett a notebookok piacára is. A Lenovo a tavalyi CES-en osztott meg részleteket az azóta hivatalosan is bemutatott hajlítható laptopról, a ThinkPad X1 Foldról. A várakozások szerint az idei kiállításon további újdonságok érkezhetnek ezen a fronton, igaz, nem feltétlenül a PC-gyártóktól.

A múlt évben is az egyik központi téma volt a CES-en az 5G és alkalmazása, és mivel 2020-ban a járvány ellenére számos országban elindultak a kereskedelmi 5G-szolgáltatások, idén arra lehet számítani, hogy még több felhasználási módot és az új generációs mobiltechnológiát hasznosító eszközt, megoldást mutatnak majd be a kiállítók.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.