Közélet

Az „agyelszívás” ellen lépnek fel magyar egyetemisták

A Future: Hungary célja, hogy segítsen végiggondolni, miként lehet a külföldre került magyar tehetségeket visszahozni a hazai munkaerőpiacra.

Az „agyelszívás” problémájára kívánnak választ adni a Future: Hungary konferencia szervezői, csütörtöki közleményük szerint az idén április 10-én hatodik alkalommal megrendezendő rendezvény a világ legjobb egyetemein tanuló magyar tehetségek, neves külföldi előadók, vezető hazai és nemzetközi döntéshozók, vállalatok, szervezetek és kezdeményezések közötti kapcsolatteremtéshez járul hozzá.

Fotó: Shutterstock

A közleményben idézték Panyi Róbertet, a konferencia főszervezőjét, aki elmondta:

központi törekvésünk, hogy az esemény a 21. század nagy kihívásairól szóló gondolkodás fórumaként is szolgáljon, a ma döntéshozói, tudósai és szakértői szóljanak a következő generációhoz, vonják be a kiváló fiatal agyakat a magyar sorskérdésekről szóló beszélgetésbe.

Hozzátette: a Future: Hungary célja, hogy segítsen végiggondolni, miként lehet a külföldön tanuló és dolgozó magyar tehetségeket visszahozni a hazai munkaerőpiacra, hogyan lehet egy olyan közösséget létrehozni, amely visszaad a társadalom különböző szegmenseinek külföldön szerzett tudásából.

Az Angliában tanuló magyar diákok által szervezett konferencián számos témát járnak majd körbe, a globális kérdések mellett nagy hangsúlyt helyeznek a Magyarország jövőjét érintő átfogó elemzésekre, a következő 20-30 év gazdasági és társadalmi kihívásaira.

elvándorlás Future: Hungary
Kapcsolódó cikkek