Közélet

Pattanásig feszültek az idegek az olasz fővárosban a lezárások miatt

A konfliktust az okozta, hogy Draghi bejelentése nyomán több üzlet megnyithatott, míg a vendéglátósoknak várniuk kell a megfelelő járványadatokra.

Még szombaton jelentette be Mario Draghi Olaszország miniszterelnöke, hogy június 2-ára, az olasz köztársaság napjára tervezik a turizmus újranyitását, míg májusban elkezdik az ország fokozatos újranyitását. Úgy fest, nem mindenkit nyugtatott meg az olasz politikus bejelentése, mivel hétfőn százak tüntettek a déli állam gazdaságának újraindítását követelve – adta hírül a The Local.

Tüntetők és rendőrök feszültek egymásnak a kereskedők és vendéglátósok újabb tüntetésén Róma belvárosában,

ahol a Covid-19 okozta gazdasági válság miatt demonstrálók próbáltak eljutni a parlament épületéig hétfő délután.

Több száz tüntető foglalta el az olasz főváros egyik központi terét. A nem engedélyezett megmozdulás résztvevői megpróbáltak eljutni a közeli képviselőházhoz, de ezt rendőrkordon akadályozta meg, akikhez több tüntető köveket és üvegeket vágott.

Az Én kinyitok! elnevezésű megmozduláshoz kereskedők, vendéglátósok, és más az idegenforgalomban dolgozók, de még zenészek is csatlakoztak.

Képre kattintva galéria nyílik!

A konfliktus fő forrása az aktuális tüntetésen az volt, hogy Draghi hétvégi bejelentése nyomán több üzlet és bolt újra megnyithatott, azonban a szolgáltatóknak és a vendéglátósoknak még várniuk kell, amíg járványadatok ezt lehetővé nem teszik.

A turizmus teljes újraindítását június 2-ára tűzte ki az olasz miniszterelnök.

A március közepén bevezetett intézkedések óta zárva vannak az iskolák, éttermek, múzeumok és a nem létfontosságú üzletek is. Hajnali 5 és este 10 óra között kijárási tilalom van érvényben. Továbbá a régiók közötti átutazás is csak indokolt esetben lehetséges, azonban a vörös besorolású területeken saját településüket sem hagyhatják el az emberek.

Minden régió, ahol az új Covid-19 esetek száma meghaladja a 250 főt per százezer lakos, automatikusan a legmagasabb kockázatú vörös besorolásba kerül át a helyi szabályzások alapján.

Eddig közel 3,8 millió fertőzöttet regisztráltak, és 114,6 ezer ember elhunyt a járvány következtében, míg 3,1 millióan gyógyultak fel a betegségből a 60 milliós népességű országban. A helyi oltási program egyébként nagyjából követi az unió 15,69 százalékos átlagát, így az Our World in Data gyűjtése szerint

április 12-én a teljes lakossághoz mérten 15,38 százalékos volt a legalább első oltásukban részesülteknek az aránya.

Ezzel szemben a hétfői adatok szerint az Egyesült Királyságban 47,42, míg az Egyesült Államokban 36,13 százalékon állt a legalább első vakcinadózisukat megkapott lakosok aránya.

Mindeközben Magyarországon is átlépte a 30 százalékot az oltottak aránya.

Így áll a világ a járvány elleni küzdelemben

A pandémia az egész világot sújtja, azonban megfigyelhetők regionális eltérések a fertőzések alakulásának tekintetében.

 

vendéglátósok turizmus korlátozás koronavírus Olaszország mario draghi tüntetés
Kapcsolódó cikkek