BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vártnál több szívizom-gyulladásos eset a Pfizerrel oltottak között

Az amerikai járványügyi hivatal vizsgálta a kapcsolatot az oltás és a mellékhatások között.

Az amerikai járványügyi hivatal szerdán nyilvánosságot kapott prezentációja szerint több mint 1200 esetben észleltek szívizom-gyulladást a Pfizer és a Moderna vakcináját kapottak körében – írja a CNBC.

Miután Izrael is felvettette az oltás és a betegség kapcsolatát, az amerikai hatóságok is elkezdtek vizsgálódni, és az eredmények hasonlóak. A tünetek viszonylag ritkák és elsősorban a fiatal férfiakat érintik.

Fotó: Voisin / Phanie / AFP

Az amerikai kutatás szerint a kondíció gyakrabban jelentkezik a második oltás után, az első után 267, a második után 827 esetet regisztráltak, míg 132 esetben nem lehet tudni, hogy hány oltást kapott, aki megbetegedett.

Az esetek többsége mindenesetre enyhe, a prezentáció szerint mindössze kilencen kerültek kórházba és ketten intenzív osztályra június 11-ig. A leginkább veszélyeztetett 12 és 39 éves korosztályban ez azt jelenti, hogy egy millióból 12,6-an kapták el a gyulladást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.