Afrika nem készült fel a harmadik hullámra, szinte teljesen leállt az oltóanyagok szállítása
A kontinens az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint nem áll készen a koronavírus újabb hullámára.
MTI
2021.06.04, 11:47
Megosztom a cikket
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hívta fel a figyelmet, hogy az emelkedő fertőzésszámokkal sújtott Afrika nem áll készen a koronavírus-járvány újabb hullámára, különösen, hogy a szinte teljesen leállt a vakcinák szállítása.
Matshidiso Moeti, a WHO Afrikáért felelős regionális igazgatója csütörtökön tartott online sajtóértekezletén arról beszélt, hogy a helyi kórházak és klinikák
nincsenek felkészülve a súlyos betegek számának növekedésére,
miközben az újabb hullám esélye reális és növekedő a kontinensen, ahol több mint 4,8 millió fertőzöttet és 130 ezer halálesetet tartanak nyilván.
A szervezet májusi felmérése szerint a legtöbb országban sem elegendő orvos, sem elegendő felszerelés nincs a betegek ellátására.
Míg Németországban vagy az Egyesült Államokban 100 ezer emberre 25 intenzív ágy jut, a legtöbb afrikai országban mindössze 1.
Fotó: Mukurukuru Media / Shutterstock
Moeti kijelentette: a WHO igyekszik szakemberekkel és alapvető egészségügyi felszerelésekkel segíteni a rászoruló afrikai országokat és arról is beszélt, hogy fontos az oltások számának növelése.
Míg világszerte a lakosság 24 százaléka van beoltva, addig Afrikában ez mindössze 2 százalék.
A fertőzöttek száma az elmúlt két hétben 20 százalékkal emelkedett, 14 országban súlyosbodik a helyzet és csak a múlt héten nyolc országban figyelték meg a fertőzöttek számának hirtelenszerű, 30 százalékos emelkedését a szervezet szerint.
Kinshasában, a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában május végén exponenciálisan nőtt a fertőzöttek száma – közölte csütörtökön a WHO helyi irodája, míg Dél-Afrikában megerősítették az egészségügyi korlátozásokat. Ez utóbbi országban a legsúlyosabb a helyzet, 1,6 millió fertőzést és 56 439 halottat regisztráltak az országban.
Ugandában a fertőzöttek száma egy hét alatt 131 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma,
de válságos a helyzet Angolában és Namíbiában is. A helyzetet a vakcinahiány is nehezíti.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.