BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kémprogramgyártó cég szerint semmi közük az ötvenezres telefonszám-listához

Az NSO vállalat tulajdonosa szerint újságírók, emberi jogi aktivisták, civil társadalmi szervezetek megfigyelése nem megengedett.

A Pegasus nevű kémszoftvert gyártó izraeli NSO vállalat tulajdonosa azt állítja, hogy 

semmi közük nincsen az állítólag megfigyeltek telefonszámait tartalmazó ötvenezres listához

 – jelentette a Kalkaliszt című izraeli gazdasági újság. 

Salev Hulió, a cég egyik alapítója és vezérigazgatója a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az NSO-nak semmi köze az ismeretlen eredetű ötvenezres listához, és tagadta, hogy a szoftverrel rosszindulatú tevékenységet végeztek volna. 

Körülbelül egy hónappal ezelőtt azzal fordultak hozzánk, hogy a piacon egy lista kering. Azt állították, hogy feltörték az NSO szervereit Cipruson, és hogy vigyáznunk kell

 – mondta Hulió a Kalkalisztnak. „Ellenőriztük. Nincsenek szervereink Cipruson, nincsenek ilyen listáink, és a számnak sincs semmi értelme. Később két ügyfelünk is szólt nekünk, hogy megkeresték őket, azt állítván, hogy létezik ez az NSO-val kapcsolatos lista. Kaptunk néhány képernyőképet, és láttuk, hogy nem hasonlít a Pegasus rendszerére, a szerveren látható kép különösen nem ilyen, hanem egy HLR Lookup szerver. Arra jutottunk, hogy ez egy vicc” – állította Hulió. 

 „Őrült információhiányra próbálnak valamit építeni” – közölte Hulió. 

Azt mondják, hogy a lista kiszivárgott. De honnan szivárgott ki? Nem mondják meg, hogy ki szivárogtatta ki, de honnan szivárgott ki? Kihez tartozik a lista? Ki készítette? Miért nincsenek erről adatok? Ez abszurd

 – mondta a kémszoftver izraeli gyártója. 

 „Ügyfeleink évente átlagosan száz célpontot határoznak meg. Az NSO megalakulása óta nem érhettünk el ötvenezer célponthoz. A Pegasusnak negyvenöt ügyfele van, egyenként évi százas számokkal. 

A listán olyan országok is szerepelnek, amelyek nem ügyfeleink, és az NSO-nak egyáltalán nincs listája, amely központosítja a Pegasus összes célpontját, pusztán azért, mert maga a vállalat nem tudja valós időben, hogyan használják ügyfelei a rendszert” – magyarázta az üzletember. Hulió elutasította a civilek lehallgatásának vádjait. 

Fotó: Shutterstock

 „Újságírók, emberi jogi aktivisták, civil társadalmi szervezetek kívül esnek a határokon. Annak az ügyfélnek, aki újságírót vagy emberi jogi aktivistát hallgat le, számomra abban a pillanatban megszűnik az ügyfél státusza. 

Miért? Mert nem ez a rendszer célja. Ismerjük, és felismerjük az ilyesmit. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk a visszaéléséket”  – hangsúlyozta. 

Az Axios című hírportál értesülése szerint Izrael kárelhárító bizottságot állít fel az NSO kémszoftverének ügyében kitört megfigyelési botrány kezelésére, amelyben részt vesznek a védelmi iparág exportengedélyeiért felelős honvédelmi minisztérium, a külügyminisztérium, az igazságügyi minisztérium, a külföldi hírszerzést végző Moszad, a katonai hírszerzés, illetve más ügynökségek képviselői.

A VG is beszámolt arról, hogy 

a többi között tényfeltáró újságírók, médiatulajdonosok is voltak azon magyar célszemélyek között, akik ellen használhatták az NSO okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust. 

A magyar kormány annyit közölt, hogy 

nincs tudomásuk adatgyűjtésről. Hozzátették: Magyarország „jogállam, és így minden egyén esetében mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el”.

A Telex szerint a kémszoftver kapcsán érintett lehet Varga Zoltán üzletember, a 24.hu tulajdonosa és egyes üzlettársai vagy ismerősei; Panyi Szabolcs és Szabó András Direkt36-os újságírók és Dercsényi Dávid, a HVG volt újságírója.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.