BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentős változások voltak a brit kormányban

Boris Johnson miniszterelnök a külügyminisztert is menesztette.

Átalakította kormányát szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök. A legnagyobb horderejű változás a külügyminisztérium élén történt: Johnson menesztette a tárca eddigi vezetőjét, Dominic Raabot, akit azonban egyidejűleg kinevezett igazságügy-miniszterré. A külügyminisztérium élére a kormányfő Liz Truss eddigi külkereskedelmi minisztert nevezte ki.

Fotó: AFP

Az igazságügyi minisztérium vezetőjeként Raab tölti be a modernkori brit politika hagyománya alapján a lordkancellári tisztséget, egyben kinevezték a hosszú idő után újból létrehozott miniszterelnök-helyettesi posztra is. A brit kormányban hagyományosan nincs állandó miniszterelnök-helyettesi tisztség, de az íratlan alkotmányos precedens nem tiltja e kabinetposzt létrehozását. 

A miniszterelnök-helyettesi tisztséget legutóbb Nick Clegg, a harmadik legnagyobb országos brit parlamenti párt, a Liberális Demokraták volt vezetője töltötte be 2010-től öt évig, miután pártja az akkor David Cameron miniszterelnök által vezetett Konzervatív Párttal a 2010-es nagy-britanniai parlamenti választások után kormánykoalícióra lépett. 

Dominic Raab azonban informálisan eddig is Johnson helyettesének számított. Ezt jelezte, hogy 

amikor a kormányfő tavaly tavasszal koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt kórházi kezelésre szorult és több napig intenzív osztályon is kezelték, távollétének idejére Raab látta el a miniszterelnöki teendőket. 

Nagy-Britanniában 2007-ig külön igazságügyi minisztérium sem létezett. A lordkancellár a végrehajtói és a törvényalkalmazói szerepek teljes szétválasztását célzó, másfél évtizeddel ezelőtt kiteljesedett alkotmányos reformok előtt a Lordok Házának – a brit parlament felső kamarájának – mindenkori elnöke volt, emellett az igazságügyi miniszter és a legfőbb bíró funkcióját is ellátta egy személyben. 

A lordkancellári funkciót ma is a mindenkori igazságügyi miniszter tölti be, aki e minőségében egyebek mellett az angol-walesi bírósági rendszer függetlensége és hatékony működése felett őrködik. Az igazságügyi minisztérium élén a szerdai kormányátalakításig Robert Buckland állt; ő távozott a kabinetből. 

A külügyminisztérium élére kinevezett Liz Truss Nagy-Britannia második női külügyminisztere Margaret Beckett után, aki Tony Blair munkáspárti miniszterelnök kormányában 2006 májusától Blair egy évvel későbbi távozásáig állt a külügyi tárca élén. 

Dominic Raab elmozdítását a Downing Street hivatalosan nem indokolta, de 

egyöntetű és hosszú ideje keringő sajtóértesülések szerint Raab viszonya meglehetősen feszült, esetenként ellenséges volt a hatalmas brit külügyi apparátussal. 

A volt külügyminiszter a támadások különösen heves kereszttüzébe került a nyugati haderők afganisztáni kivonulásának viharos napjaiban, miután nem volt hajlandó hazatérni görögországi szabadságáról. 

Az igazságügy-miniszteri és a lordkancellári tisztség betöltőjeként Raab formálisan a brit igazságszolgáltatási rendszer legmagasabb rangú kormányzati tisztviselője lett.

A váltás mégis visszalépésnek számít, mivel a brit politikában a külügyminiszteri tisztség hagyományosan a legnagyobb presztizsű kabinetposztnak számít a miniszterelnöki poszt után. 

Ugyancsak menesztette a brit kormányfő a szerdai kormányátalakítás során Gavin Williamsont, az eddigi oktatási minisztert, valamint Robert Jenricket, a lakásügyért, az önkormányzatokért és a helyi közösségekért felelős tárca eddigi vezetőjét. 

A legnagyobb presztizsű kabinettisztségek közül ugyanakkor nem történt váltás a belügyi és a pénzügyi tárca élén: továbbra is Priti Patel a brit belügyminiszter és Rishi Sunak maradt a pénzügyminiszteri poszton.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.