Az angol Premier League-ben szereplő klubok ellenzik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ötletét a világbajnokság kétévenkénti megrendezéséről. 

A témában a PL-ben szereplő egyesületek képviselői csütörtökön tárgyaltak, és a megbeszélésen abban is egyetértettek, hogy nem támogatják a FIFA azon törekvését, mely szerint a nemzetközi válogatott mérkőzések lejátszására évente csupán két időszakot határoznának meg a mostani öt helyett.

Fotó: Shutterstock

A Premier League elkötelezett az iránt, hogy megakadályozzon a 2024 utáni időszak nemzetközi versenynaptárát érintő minden olyan radikális változtatást, amely hátrányosan érintené a játékosok jólétét, és veszélyeztetné az angol futball versenyképességét, programját, szerkezetét és hagyományait 

– foglalta össze a klubok gondolatait Richard Masters, a PL elnök-vezérigazgatója. 

A négy helyett kétévenkénti vb-rendezés Gianni Infantino FIFA-elnök terve, az erről szóló tanulmány elkészítéséhez májusban a szervezet 211 tagjából 166 támogatását sikerült megnyernie, többeknek viszont éles ellenkezés volt a reakciójuk. Az európai (UEFA) és a dél-amerikai (CONMEBOL) szövetség is bírálta a tervet, továbbá az ezekben a térségekben lévő klubok, játékosok és szurkolói csoportosulások. 

A magyar szövetség jelezte, hogy az UEFA-t támogatja a vb-rendezéssel kapcsolatban. Legutóbb a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is hangot adott aggodalmának. 

A FIFA december 20-án tanácskozást rendez a témában.