Zavaros beszédet tartott Boris Johnson
Boris Johnson excentrikus stílusa ismét előtérbe került hétfőn, amikor a brit miniszterelnök a Brit Ipari Konföderáció konferenciáján tartott beszédet – írja a Bloomberg.
Az üzleti lap tudósítása szerint az elkalandozó beszéd során Johnson Lenint idézte, majd magát a bibliai Mózeshez hasonlította kormányának környezetvédelmi politikája kapcsán.

A furcsaságok azonban ezzel nem értek véget, az üzleti közönség így döbbenten szemlélhette a belső égésű motorral szerelt autó hangját utánzó politikust, aki több mint 20 másodpercre elvesztette gondolatai fonalát is a beszéd közben. Ezalatt sűrű bocsánatkérések közepette kutatott a jegyzetei között.
A konferencia résztvevői azonban megtudhatták, hogy mily nagy hatást tett Johnsonra az, hogy vasárnap gyermekével a Peppa malacról elnevezett vidámparkban járt. Meg is kérdezte a jelenlévőket, hogy jártak-e a rendezvénytől több száz kilométerre található helyszínen. A brit miniszterelnök szerint a Peppa Pig Worldöt mindenkinek látnia kell.
