Egy-két héten belül berobbanhat hazánkban az influenzajárvány, amely a szakemberek szerint durvább lesz, mint az elmúlt években – nyilatkozta a Metropolnak Bense Tamás főorvos.

Már novemberben elkezdetek megérkezni az első aggasztó hírek, hogy idén súlyosabb influenza járványra kell számítani, amit egyre több szakember, illetve intézmény is alátámasztott.

A főbb különbségek az influenza és a koronavírus között

  • A koronavírus sokkal fertőzőbb az influenzánál. Ha egy influenzás és egy koronavírusos embert beengedünk ugyanabba a tömegbe, majd lekövetjük a fertőzöttel láncát 10 kontaktuson át, akkor végeredményben 56 influenzás és 2000 Covid-fertőzött lesz közöttük.
  • Az influenza lappangási ideje 1–4 nap, a koronavírusé akár 14 nap is lehet.
  • Az influenzások átlagosan 2 százaléka, míg a Covid-betegeknek 19 százaléka kerül kórházba.
  • Az influenza halálozása kevesebb mint 0,1 százalék, a Covid-betegség 3,4 százalék (WHO-adatok).

A jelenlegi becslések szerint minden negyedik megfázásos tüneteket produkáló ember fertőződött meg koronavírussal

– közölte a brit Országos Egészségügyi Szolgálat.

A delta variánssal történő fertőzés leggyakrabban fejfájást, torokfájást, orrfolyást, tüsszögést, hőemelkedést, bágyadtságot és levertséget okoz. Továbbá a láz is gyakori tünet.

Az emésztőszervi panaszok – hányinger, hányás, hasmenés – is gyakrabban jelentkezhetnek, sőt a hallással kapcsolatos panaszok – fülzúgás, fülcsengés, szédülés – sem ritkák.

Fotó: Shutterstock

A magyar lakosságnak általában a 15-20 százaléka fertőződik meg influenzavírussal. 

Tavaly ez az arány gyakorlatilag nulla volt, idén azonban az előrejelzések szerint 30–40 százalékra is ugorhat 

– hívta fel a figyelmet Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának nyugalmazott vezetője.

„December végére vagy január elejére érkezik meg teljes intenzitással Magyarországra” – tájékoztatta a lapot Bense Tamás.

Az orvos hozzátette:

Most az oltásellenesek körében tombol a vírus. Minden esetben az oltottak járnak jól.