Több nagyváros — köztük Debrecen, Miskolc és Szeged — vezetése is úgy döntött idén, hogy nem tartja meg a szilveszteri ünnepségeket és a tűzijátékokat. Debrecenben a szokásos főtéri rendezvényeket törölték, a miskolci önkormányzat szóvivője, Petruskó Norbert pedig azt kérte a lakosoktól, hogy szűk körben ünnepeljenek a járványhelyzet miatt — írja az Index

Debrecen törölte a szokásos főtéri rendezvényeket a polgármester nyilatkozata szerint. A miskolci önkormányzat szóvivője, Petruskó Norbert pedig arra kérte a város lakosságát, hogy szűk körben ünnepeljenek a járványhelyzet miatt. Szegeden is elmarad a szilveszteri ünnepség, Pécsen pedig csak tűzijátékot tartanak.

Idén már lehet tűzijátékokat tartani

Tavaly a koronavírus-járvány miatt szilveszterkor általános tilalom volt érvényben, így a tűzijátékokat sem lehetett megtartani, idén azonban ez nem marad el: a szilveszterre szánt pirotechnikai eszközöket december 28. és december 31. között lehet megvásárolni a kijelölt árusítóhelyeken, főként plázákban.

A petárdák használata továbbra is tilos, aki a tilalmat megszegi, akár 150 ezer forintos bírságot is kaphat.

A fel nem használt, hibás vagy lejárt termékeket legkésőbb 2022. január 5-ig lehet a forgalmazónak visszavinni. 

Petárda robban fel egy bábú kezében a Készenléti Rendőrség budapesti bázisán 2019. december 27-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI

Elsődleges fontosságú a biztonsági szabályok betartása

A rendőrség, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is arra figyelmeztetett, hogy legyünk óvatosak a pirotechnikai eszközök használatakor.

Többnyire kisebb tüzekről érkeznek bejelentések, de minden évben előfordul néhány nagyobb, akár többmilliós kárt okozó tűz is. A leggyakrabban fenyők, tuják és szeméttárolók gyulladnak ki, de nem ritka az sem, hogy egy rakéta erkélyen landol, vagy egy szoba ablakán berepül, és ott tüzet okoz. A katasztrófavédelem arra is felhívta a figyelmet, hogy szilveszter éjjel az év többi napjához hasonlóan kétezer tűzoltó van készenlétben ötszáz tűzoltóautóval. Tűz esetén hívják a 112-es segélyhívó számot – emelték ki.

Zacher Gábor is a balesetek megelőzésére hívja fel a figyelmet

A rengeteg figyelmeztetés ellenére sincs olyan év, amikor ne kellene ellátni néhány ember sérülését a szilveszteri tömegből. A balesetekhez legtöbbször az ittasság is hozzájárul, ilyen állapotban pedig felelőtlenebbek vagyunk, és nem megfelelőképpen használjuk fel a szilveszteri ünneplésre szánt rakétákat és tűzijátékokat

 – mondta a Blikknek Zacher Gábor, a hatvani kórház sürgősségi osztályának főorvosa, aki már évek óta lát el mentőügyeletet szilveszterkor.

Fotó: Penovác Károly / Veszprém Megyei Napló

Az orvos szerint a legnagyobb veszélynek az ujjak vannak kitéve, ugyanis a kézben felrobbant rakéta komoly sérüléseket okozhat. Elmondása szerint arra is volt már példa, hogy egy ilyen baleset után valaki elvesztette a végtagját.

Mi mentősök azt valljuk: hála az égnek, hogy egy évben csak egyszer van szilveszter

– tette hozzá Zacher Gábor.