A második világháború óta tavaly könyvelték el a legtöbb éven belüli halálozást Oroszországban. Mindez a koronavírus-járvány miatt következett be, ráadásul az országban alig mutatkoznak jelek a járvány enyhülésére – írja a Bloomberg.

A Szövetségi Statisztikai Szolgálat pénteken közzétett adatai szerint decemberben 54 630 halálos áldozatott szedett a vírus, ami 38 százalékos növekedés a novemberi számító adatokhoz képest, ráadásul az előző volt a harmadik legmagasabb halálozási számokat produkáló hónap a járvány kezdete óta. Oroszországban több mint 680 ezer ember halála köthető a koronavírushoz.

Fotó: Sputnik via AFP

Ha az Oroszországba bevándoroltakat nem számítjuk, akkor tavaly 1 millió 40 ezerrel csökkent az orosz lakosság, ami India után a második legrosszabb adat. Ehhez hozzájárult a koronavírus oltásokkal kapcsolatos széleskörű szkepticizmus. Az országban egyébként rendelkezésre áll megfelelő mennyiségű, ingyen elérhető vakcina.

Ekkor mértékű – egymillió főt meghaladó – népességfogyás példátlan az orosz történelemben

– mondta Vera Karpova, a Moszkvai Állami Egyetem demográfusa.

A héten robbanásszerű növekedést mértek az új fertőzöttek számában, pénteken napi rekordot jelentő 98 040 pozitív esetről számoltak be.

Fotó: AFP

A központi kormányzati adatok szerint az oroszok körülbelül 64 százaléka védett a koronavírussal szemben – akár oltás útján, akár úgy, hogy már átesett a fertőzésen.

Az ország demográfiai problémáiról Vlagyimir Putyin is, mint az egyik legégetőbb problémaként beszélt. A statisztikai szolgálat idén januári becslései 145,48 millió főre tették az orosz lakosságot, ami 700 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbi adatokhoz képest.