A belga kormány pénteken bejelentette, hogy koronavírus-járványbarométert vezet be, amely nyomon követi a pandémia alakulását Belgiumban.

A barométeren három szín: a sárga, a narancssárga és a vörös jelzi majd, hogy az adott időszakban mennyire súlyos a járvány, és milyen intézkedéseket kell hozni a különböző ágazatokban.

Alexander De Croo belga szövetségi kormányfő péntek esti sajtótájékoztatóján elmondta: az új eszközhöz kapcsolódó tudományos elemzésekre alapozva hozza meg döntéseit a kormány járványügyi bizottsága.

A kormányfő bejelentette, hogy a barométer január 28-án vörös kódra állítva kezdi meg működését. Ennek értelmében a beltéri és kültéri rendezvényeket továbbra is legfeljebb 200 fővel lehet megtartani, a maszk használata kötelező marad. A vendéglátóipari helyiségek zárási időpontja este 11-ről éjfélre módosul. A fedett játszóterek, bowlingpályák, biliárdtermek, valamint a kaszinók újra megnyithatnak. Emellett, 

a távmunka továbbra is kötelező marad heti négy napra, a bevásárlást pedig egyedül vagy párban kell elvégezni.

Fotó: Shutterstock

De Croo arról is beszélt, hogy március 1-jétől az oltási igazolvány érvényességének fenntartásához kötelező lesz a harmadik oltás felvétele, amennyiben a vakcina második adagját több mint öt hónappal korábban adták be.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy azoknak, akik október 1-je előtt kapták meg az utolsó oltást, március 1-je előtt meg kell kapniuk az emlékeztető oltást ahhoz, hogy az igazolványuk érvényes maradjon

mondta a kormányfő.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az igazolványra nem lesz szükség az örökkévalóságig. Ha a jelenlegi hullám után a helyzet stabilizálódik, akkor újra átgondoljuk a tanúsítvány alkalmazását 

jelentette ki.

Belgiumban az utóbbi egy hét alatt 34 százalékkal nőtt az újonnan fertőzöttek száma, napi átlagban közel 31 800, hétfőn pedig rekordszámú, több mint 60 000 fertőzöttet regisztráltak. A kórházi felvételek és a járványban elhunytak száma 12 százalékkal nőtt.