A múlt héten újabb 16 ezer diák hitelét engedte el az Egyesült Államok oktatási minisztériuma, mintegy 415 millió dollár értékben – írja a Fortune. Ez azt a nagyjából 15 milliárd dolláros összeget követi a szövetségi diákhitelek területén, melytől korábban szabadította meg a diákokat Joe Biden kormánya.

A korábbi hitelamnesztiákat olyanok kapták, akiket a folyamat során becsaptak és mára már nem létező oktatási intézményekben végezték tanulmányaikat, tehát akiket ezek az iskolák kihasználtak. A most eltörölt tartozások is hasonlítanak erre, az érintettek között olyan egyetemek hallgatói találhatók, melyek 

a valóságosan jobb munkakörülményeket ígértek, vagy épp hazudtak az akkreditációjukról és így értéktelen diplomákat osztottak ki.

Fotó: Shutterstock

A legnagyobb ezek közül, az adósságok 20 százalékát DeVry University például 90 százalékos elhelyezkedési aránnyal csábította a hallgatókat, miközben a valóság csupán 58 százalék volt. Körülbelül 1800 egykori tanuló összesen 71,7 millió dolláros tartozása szűnik meg a lépéssel.

Az oktatási minisztérium közleménye jelezte, hogy elkötelezettek maradnak amellett, hogy a félrevezető információk hatására hitelt felvevő diákok terhein a jövőben is enyhítsenek, hiszen a hallgatók azt várják intézményeiktől, hogy igazat mondjanak.