BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszűnhet a fertőzöttek kötelező elkülönítése a briteknél

Boris Johnson miniszterelnök hamarosan ismerteti, hogy a kormány tervei szerint hogyan tudnak a továbbiakban „együtt élni a koronavírussal”.

Február végéig megszűnhet Angliában a koronavírus-fertőzöttek kötelező elkülönítése – jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson a londoni alsóházban tartott rövid tájékoztatójában közölte: a csütörtökön kezdődő, február 21-ig tartó parlamenti szünet utáni első napon ismerteti részletesen, hogy a kormány új stratégiája szerint az ország hogyan tud a továbbiakban „együtt élni a koronavírussal”.

Boris Johnson (j) Fotó: IAN FORSYTH

Azt azonban már most bejelentette, hogy

ha a jelenlegi biztató járványügyi folyamatok tartósnak bizonyulnak, várakozása szerint a kormány a még érvényben lévő utolsó hazai korlátozásokat is feloldhatja, beleértve azt a jogi kötelezettséget, amelynek alapján elkülönítésbe kell vonulniuk mindazoknak, akiknek koronavírustesztje pozitív lett.

Johnson szerint a karanténkötelezettség eltörlésére a mostani, március 24-i határidőnél egy teljes hónappal korábban lehetőség nyílhat.

A brit miniszterelnök már január végén, szintén a londoni alsóházban tartott előzetes tájékoztatásában jelezte a karanténkötelezettség közelgő megszüntetését azok esetében is, akiknek koronavírus-szűrési lelete pozitív. Johnson – akkor még a valószínűsíthető időpont megjelölése nélkül – úgy fogalmazott: hamarosan eljön az elkülönítésre vonatkozó jogi szabályozás teljes körű visszavonásának ideje, „ugyanúgy, ahogy azokat sem kötelezi törvény az elkülönítésre, akik influenzásak”.

A jelenleg érvényes angliai szabályozás alapján az elkülönítési időszak alapesetben tíz nap, de a pozitív teszteredményt követő ötödik és hatodik napon el lehet végezni egy-egy koronavírus-gyorstesztet, és ha mindkét szűrés eredménye negatív, az elkülönítés a hatodik nap kezdetén befejezhető.

A legutóbbi adatok egyértelműen a nagy-britanniai koronavírus-járvány visszavonulását mutatják.

A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb kimutatása szerint a kedd este zárult 24 órában 66 183, az utóbbi egy hétben 509 454 koronavírus-szűrési lelet bizonyult pozitívnak országszerte.

A naponta kiszűrt új fertőződések száma az év első hetében – mindenekelőtt a rendkívül fertőző omikron vírusvariáns gyors terjedése miatt – még rekordot döntött: január 4-én 218 724 új koronavírus-fertőződést azonosítottak, csaknem a 3,5-szeresét a legutóbbi 24 órában kiszűrt új fertőződések számának.

Az elmúlt egy hétben kimutatott új koronavírus-fertőződések száma 20,2 százalékkal csökkent az előző heti adathoz képest. Csökkenésnek indult a koronavírus-fertőződésből eredő, kórházi kezelést igénylő megbetegedések száma is: az utóbbi egy hétben 10 616 pácienst vettek fel a brit kórházak Covid-19 betegség miatt, 10,1 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.