Továbbra is figyelmen kívül hagyják az új-zélandi rendőrség figyelmeztetését a koronavírus elleni védőoltás miatt a wellingtoni parlament előtt tiltakozók, hogy vontassák el a területről járműveiket. A kanadai kamionosok megmozdulásain felbuzdulva a tüntetők már kilenc napja teherautókkal, furgonokkal és motorkerékpárokkal zárnak el több utat a törvényhozásnál.

Szerdán rengetegen gyűltek össze a parlament épületénél, a tüntetők között gyerekek is voltak. A tömeg azonban rendezett volt – mondta Richard Chambers rendőrfőnök-helyettes újságíróknak, aki úgy becsülte, hogy a helyszínen mintegy 450 jármű állta el az utat.

Fotó: Marty MELVILLE / AFP

A rendőrség kedden ultimátumot adott a demonstrálóknak, hogy vonuljanak el, különben elkezdik a járművek elvontatását és lefoglalását. 

Chambers szólt arról, hogy szerdán a rendőrség némi előrelépést ért el a tüntetés vezetőivel folytatott párbeszédben, és mintegy tucatnyi járművet önként elvittek.

A tiltakozás a koronavírus elleni védőoltással kapcsolatos előírások ellen indult, de a tüntetőkhöz csatlakoztak olyan csoportok, amelyek a járványügyi korlátozások megszüntetését követelik. A demonstráció csúcspontján a becslések szerint több ezer tüntető vett részt.

Jacinda Ardern miniszterelnök importált jelenségnek nevezte a tüntetéseket, és elutasította a korlátozások megszüntetésére irányuló felhívásokat,

miközben Új-Zélandon az omikron-variáns miatt megugrott a koronavírusos megbetegedések száma.

A napi új esetek száma csúcson van, szerdán több mint 1100-at jelentettek, miután ebben a hónapban enyhítettek néhány korlátozáson. Az ötmillió lakosú Új-Zélandon az egyik legalacsonyabb a koronavírusos megbetegedések száma a világon, ami nagyrészt a szigorú korlátozásoknak köszönhető. A hatóságok mintegy 22 300 fertőzésről és 53 halálesetről számoltak be.