Kiutasított 10 orosz diplomatát a három balti ország pénteken – közölte a lett, az észt és a litván külügyminisztérium.

Az összehangolt intézkedések keretében Litvániából négy orosz diplomatát utasítottak ki, Lettországból és Észtországból pedig hármat-hármat.

Azért kell távozniuk, mert

a diplomáciai státuszuknak ellentmondó tevékenységeket folytattak, és számításba kellett venni a folyamatban lévő orosz agressziót is Ukrajnában

– írta Edgars Rinkevics lett külügyminiszter a Twitteren.

Az észt külügyminisztérium közlése szerint azzal vádolják a diplomatákat, hogy "közvetlenül és aktívan aláásták Észtország biztonságát, és az orosz katonai lépéseket igazoló propagandát terjesztettek".

Fotó: Shutterstock

Litvánia azt adta értésre, hogy a kiutasításokra az "Ukrajnával való szolidaritás" jegyében került sor.

Pénteken Bulgáriában is nemkívánatos személlyé nyilvánítottak és kiutasítottak tíz orosz diplomatát. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője az intézkedésekre reagálva elmondta:

orosz diplomaták minden alaptalan kiutasítása arányos választ fog maga után vonni.

Nem a balti országok az elsők, akik meglépik ezt. Kémkedés miatt előbb Szlovákia, majd Bulgária is orosz diplomaták kiutasítása mellett döntött.