Nem tudom elhinni, hogy olyan világban élek, ahol élőben nézhetem a harmadik világháború fejleményeit TikTok-on

– idézi az Ynsight Research kutatásában az egyik fiatal felhasználót, aki a következő világháború kirobbanásától tart.

Az orosz-ukrán konfliktus sok szempontból állította váratlan helyzet elé az európai társadalmakat. Kevesen számítottak a modern diplomácia működése mellett ilyen súlyos fegyveres konfliktus kialakulására Európa területén, a közösségi média korában pedig az állampolgárok sosem tapasztalt módon voltak képesek hangot megdöbbenésüknek az interneten. A közösségi média forradalomként is emlegetett Arab tavasz során már tapasztalhattunk a mostanihoz hasonló állapotokat az online térben, azonban a platformok szerepe azóta jelentősen nőtt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a közösségi média csatornákat nem csak a felhasználók használják információk továbbítására és információszerzésre, hanem a vezető politikusok és tisztségviselők is. 

Az utóbbi napokban számos bejelentésről a Twitteren és a Facebookon értesültünk, nem is beszélve az ukrán elnök által, a hadszíntérré vált Kijevből közvetített élő videókról.

Fotó: Shutterstock

A felmérés készítői a háborúval kapcsolatosan rekord mennyiségű online diskurzust regisztráltak, 

több mint 150 millió megjelenést és ehhez kapcsolódó ezerszeres interakciót a vizsgáltak az elmúlt egy hétben. 

A közösségi média platformok közül a legtöbb tartalom a gyors helyzetjelentésekre alkalmas és a nemzetközi politikai és közéleti szereplők által leginkább preferált Twitteren jelent meg, 

összesen 141,780,220 nyilvános tweetet tettek közzé. Ebből 2,370,955 jelent meg Ukrajnában, míg 2,588,114 Oroszországban. Az arányok jól tükrözik, hogy az ukránok a közösségi média ezen csatornáját jobban használják – ezt jól mutatja az a tény is, hogy az egyik legnépszerűbb tweet Zelenszkij ukrán elnöké, amelyre 360,991 felhasználói reakció érkezett. Ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy az oroszok saját közösségi média felülettel is rendelkeznek, amelynek a legutóbb közölt adatok szerint 66 milliónál több felhasználója van.

Az Ukrajnából érkező menekültek megsegítésére rendkívüli gyorsasággal létrehozott Facebook-csoportokban az állampolgárok a civil szervezetekkel, önkormányzatokkal és vállalkozásokkal együttműködve igyekeznek a segítségnyújtás részleteinek megszervezésében (például szállás, közlekedés, élelmiszer biztosítása). A megmozdulás méretét mutatja, hogy az egyik legnagyobb csoport már közel 100 ezer tagot számlál mindössze néhány nap leforgása alatt.

Szórakoztató platformból háborús hírcsatorna

A közösségi média ugyanakkor platformot biztosít az események dokumentálására, valamint a felhasználók, az állampolgárok véleményének megosztására is. 

Az Ukrajna területén kirobbant háború kezdete óta hatalmas mennyiségű ezzel kapcsolatos tartalom generálódott az interneten, amelyek kifejezetten érdekes képet mutatnak a mémek és TikTok-trendek internetes kultúrájában. Míg a Facebook bár hazai vonatkozásban továbbra is jelentős platform a témában, nemzetközi szempontból a diskurzus leginkább a Twitteren jelentős. Bár itt is fontos szerepet játszanak a mémek, az itteni kommunikáció jóval komolyabb és a megszokott politikával kapcsolatos online kommunikációhoz hasonló hangvételű, mint amit a TikTok-on tapasztalhatunk. 

A rövid zenés-táncos videók megosztására létrejött, azóta azonban átformálódóban lévő alkalmazást az utóbbi napokban elöntötték az ukrán-orosz konfliktussal kapcsolatos tartalmak. 

A fiatalok a harmadik világháborútól félnek

Az egyik legjelentősebb trend a harmadik világháborút vizionalizáló, az emiatti kötelező katonai szolgálat gondolatával foglalkozó videók sora. Az ilyen videók többsége humorosnak szánt formában mutatja be, hogy az adott személy hogyan kerülné el a besorozást, illetve hogy a TikTok felhasználói táborát domináló Z Generáció hogyan viselkedne a harctéren. Szintén ide sorolhatók a nők egyenjogúságával, valamint az ő esetleges besorozásukra reflektáló videók, amelyek a hagyományos női szerepek kifogásként való felhasználásával viccelődnek a háborús szerepvállalás elkerülése érdekében.

Szintén rengeteg videó készült, amelyek Volodimir Zelenszkijt méltatják, illetve Vlagyimir Putyinból csinálnak viccet

Az Ukrajnával kapcsolatos tiktokos tartalmak egyik szimbolikus eleme lett egy videókban használatos hang, Tom Odell – Another Love című zenéjének egy részlete is. A zene felhasználásával elképesztő mennyiségű felhasználó osztott meg olyan tartalmat, amelyekben „Az én otthonom, az én Ukrajnám” címszavak alatt mutatják be saját, a háború előtti békés Ukrajnával kapcsolatos érzéseiket

Az orosz-ukrán háború eseményeit kövesse percről percre.