Noha húsvéthétfőn Ukrajna arról számolt be, hogy megindult a régóta szervezett, a kijevi vereség csorbáját kiköszörülni hivatott orosz offenzíva Donbasz és Luhanszk tartományokban, melyet heves ágyúzások és távolsági rakétatámadások is kísértek, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője, John F. Kirby arról beszélt, hogy a Pentagon értékelése szerint a támadásnak még csak az előkészítése zajlik – olvasható a The New York Times oldalán.

Noha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint megkezdődött a csata Donbaszért, és az ország hadügyminisztere, Olekszij Danilov azt mondta, a teljes donbaszi fronton megindultak az orosz csapatok, az amerikaiak szerint az orosz erősítések még mindig érkeznek a területre, és a támadásban sem vesz részt a teljes összevont sereg. 

A támadás ereje sem felel meg a régióban felsorakoztatott haderőtől vártnak, így könnyen lehet, hogy ez még csak az offenzíva felvezetése. 

Ez lényegében nem feltétlenül különbözik annak a magas rangú ukrán katonai tisztviselőnek az értékelésétől, mely szerint már négy napja tart a folyamat, csak az intenzitása változik.

Fotó: Sputnik via AFP

Összességében azonban elmondható, hogy a támadás megindult, még ha nem is bontakozott az ki teljes erejével. Ukrajnában az amerikaiak szerint mintegy 76 orosz zászlóalj tartózkodik, melyek egyenként 800-1000 katonát számlálhatnak egy korábbi értékelés szerint. Azonban az ukrán háborúban elszenvedett veszteségek és az utánpótlás ismeretének hiányában a mostani létszámuk becslése problémákba ütközik – derül ki a Financial Times írásából.

Donbaszban és Luhanszkban a 2014-es Majdan téri eseményekre válaszul indult felkelés, melyet Oroszország fegyverekkel is támogatott, ám a 2014 óta tartó polgárháború több fegyverszüneti megállapodás eredményeképp takaréklángon izzott a mostani inváziót megelőzően. A Donbaszi és Luhanszki Népköztársaság – mely az általa uralt területen kívül is rendelkezik követelésekkel – önálló államként történő orosz elismerésével indultak a februári hadműveletek.

Az amerikaiak értékelése szerint a keleti átcsoportosítások arra utalnak, hogy Moszkva tanult az északi, Kijev ellen indított támadás kudarcából, így a donbaszi offenzíva tartósabb nyomást helyezhet az ukrán védelemre, mint a logisztikai problémái miatt hamar elakadó, a hátországi területeket nem igazán uralni képes északi roham. Hírszerzési jelentések szerint a múlt héten az Ukrajnában harcoló orosz csapatok új vezetőt is kaptak Alekszandr Dvornyikov személyében.

Hamarosan eleshet Mariupol is, így az azt ostromló orosz csapatok is felszabadulhatnak, bár várhatóan azért komoly veszteségeket követően.