A világnak már vannak olyan pontjai, ahol a magyarok már szavazhatnak

mondta Szijjártó Péter. 

A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, Magyarországon kívül  98 országban lehet szavazni, összesen 145 külképviseleten, azonban Sanghajban nem lehetséges szavazni, mert az ázsiai városban a koronavírus-járvány miatt vesztegzárat rendeltek el.

Korábban a VG megírta, hogy megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása és a népszavazás, helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 4007-en voksolhatnak Amerikában.

A szavazás befejezése után a külképviseleteken leadott voksokat a Nemzeti Választási Irodába (NVI) szállítják, legkésőbb április 7-éig. Az NVI az urnák beérkezése után választókerületek szerint szétválogatja a szavazatokat.

Vasárnap minden egyéni választókerületben egy szavazókör urnái bontatlanul maradnak, ezeket április 9-én bontják fel és hozzákeverik a külképviseleteken, illetve átjelentkezéssel szavazók voksait. Így állapítják meg a szavazókör eredményét, és csak ezt követően lehet majd megállapítani a parlamenti választás és a népszavazás eredményét.

Április harmadikán a rendszerváltoztatás utáni Magyarország kilencedik parlamenti választásán vehetnek részt a szavazók. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.