Százezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult ki és folyt a Szamosba, majd a Tiszába 2000 januárjának végén az arany- és ezüstmosással foglalkozó nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből. A mérgező anyag koncentrációja a határérték sokszorosa volt, így a vízi élővilágban óriási pusztítást okozott. Ezer tonnánál is több hal pusztult el, az állattetemekről készült megrázó felvételek pedig egy életre beleégtek a magyarok emlékezetébe. Akkor senki sem gondolta, hogy ehhez hasonló súlyú ökológiai szerencsétlenség még egyszer előfordulhat hazánkban, ám az egy évtizeddel későbbi, tíz ember halálát okozó kolontári vörösiszap-katasztrófa rácáfolt erre. Ezek fényében nem meglepő, hogy a környezeti károkról szóló hírek azonnal a figyelem középpontjába kerülnek idehaza. Így történt ez a közelmúltban a Sajót ért, első ránézésre a valósnál ijesztőbbnek tűnő szennyeződés esetében is.
Megint egy bánya
A magyar vízügy március közepén, a közösségi médiából értesült arról, hogy a Szlovákiában lévő egykori Siderit üzem telephelyéről, az alsósajói vasércbánya altárójából szennyezett víz ömlik a Sajóba, amelynek a vize vörösesbarna színű lett. A szakemberek azonnal intézkedtek: a folyó hazai szakaszára – amely mintegy 124 kilométer – az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság másodfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el, egyidejűleg tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt, a vízügyi hatóságot, valamint az illetékes nemzeti parkot, hogy ha szükségessé válik, figyelmeztethessék a felhasználókat.
A Figyelő kérdésére, hogy Szlovákiától eddig milyen tájékoztatás érkezett az ügyben, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) így válaszolt: a magyar fél a február 24-i mérési eredményeket kapta meg eddig hivatalosan a két állam határvízi bizottságának a szlovák tagozatától. A levélben emellett azt közölték a szomszédos ország tisztségviselői, hogy a folyó kezelője előírta az érintett cégnek a kiömlő bányavíz megfelelő tisztítására vonatkozó javaslat elkészítését és a minőségi paraméterek heti ellenőrzését. „Az első mérési eredményeken kívül azonban további tájékoztatás az előrehaladásról és a heti mérésekről ez idáig nem érkezett” – tájékoztatta az OVF április elején a Figyelőt. Idézték ugyanakkor a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség minapi jelentését, amely szerint március 17-én az ottani környezetvédelmi felügyelet elrendelte, hogy a szlovák állami ércbányavállalatnak egy héten belül megoldást kell találnia a folyóba szivárgó szennyeződés kezelésére.
Azóta is ömlik
A szennyezés aktuális helyzetének a felmérésére a szlovákiai szakaszon március 13-tól 21-ig mindennap, utána heti két alkalommal helyszíni felderítést végeztek a magyar vízügyi szakemberek, akik azt tapasztalták, hogy az üzemből folyamatosan csorog a szennyezett víz. Az e hónap eleji helyszíni bejáráson úgyszintén azt állapították meg, hogy a hozama másodpercenként továbbra is öt-nyolc liter körüli Alsósajó térségében. A kilencedik legbővebb vizű folyónkba az alsóbb részein több kisebb ér, patak csatlakozik, így ott hígul a szennyezés, ugyanakkor az április 3-án vett minta részletes laboratóriumi elemzése azt mutatta ki, hogy – a napokban levonult ár következtében – a határ menti Sajópüspökinél a lebegő anyaghoz kötött vas és alumínium mennyisége megnőtt. Egyéb tekintetben viszont nem regisztráltak jelentős koncentrációnövekedést. A Sajó felsőbb szakaszain a vörösesbarna elszíneződés mértéke már kisebb, az árhullám után azonban a csökkenő vízszint miatt a vadnai hídnál kiülepedés figyelhető meg a part mentén. Jelenleg e víztér-elszíneződés Sajószentpéter térségénél tart.
Az OVF-től megtudtuk, hogy – a különféle médiumokban megjelent hamis állításokkal szemben –
nem lúgos vörösiszap ömlik a folyóba, s éppen emiatt valós beavatkozásra nincs is lehetőség.
Ilyen esetekben elsődlegesen az érkező szennyeződés mederben tartására törekednek a hozzáértők, emellett informálják a környéken élőket, és szükség esetén korlátozzák a vízhasználatot. A tájékoztató anyagban megnyugtatásul hangsúlyozták: az érkező vas-oxid és mangán – mindkettő a természetben is előforduló, nem toxikus fém – a vízművek által kezelhető terhelést jelent: a tisztítómű technológiáját a megnövekedett leterheltséghez kell igazítani. Emellett továbbra is folyamatos a vízminőség vizsgálata, s jó hír, hogy a Sajópüspökinél, valamint Miskolcnál végzett helyszíni mérések szerint az adatok megfelelnek a határértékeknek. Kellemetlen szag, habzás a magyarországi szakaszon nem tapasztalható, és halpusztulás sem észlelhető – közölte a főigazgatóság.
A teljes cikket a Figyelő legfrissebb számában olvashatja!
