Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal vádolta meg Emmanuel Macron francia elnököt az Európai Parlamentben a hét elején elmondott beszédét követően, hogy engedményeket tenne Oroszországnak a két ország közötti konfliktus lezárása érdekében. A francia elnöki hivatal cáfolja az állítást.

A BFM francia hírtévé idézett olyan ukrán sajtóértesüléseket is, amelyek szerint a francia elnök azt javasolta ukrán kollégájának, hogy tegyen területi engedményeket Oroszországnak.

Az ukrán elnök még pénteken jelentette ki a RAI 1 olasz köztelevíziónak a Telegram-oldalán közzétett interjújában, hogy „nem vagyunk hajlandók területet veszíteni azért, hogy megmentsük valamit vagy valakit”. Volodimir Zelenszkij szerint Emmanuel Macron „egy nem túl korrekt” javaslatot tett azért, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „arcvesztés” nélkül kerüljön ki a konfliktusból.

Felesleges megoldást kínálni Oroszországnak, és Macron hiába próbálkozik

– fogalmazott az ukrán elnök. „Tudom, hogy eredményeket akart elérni az Oroszország és Ukrajna közötti közvetítésben, de nem sikerült” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij, utalva arra, hogy az ukrajnai orosz invázió kezdete óta rendszeresen beszél telefonon a francia elnökkel.

„Amíg Oroszország maga nem akarja és nem érti meg, hogy muszáj (befejeznie a háborút), nem fog tudni semmilyen megoldást találni” – vélte az ukrán elnök.

Emmanuel Macron az Európai Parlamentben hétfőn elmondott beszédében úgy fogalmazott, hogy Oroszország „megalázása és revansszellem nélkül kell arra törekedni, hogy visszaállítsuk a békét a kontinensen”. Hangsúlyozta: egyedül Ukrajna feladata, hogy meghatározza az Oroszországgal folytatott tárgyalások feltételeit, Európa kötelessége az, hogy kiálljon Ukrajna mellett és elősegítse a fegyverszünetet. Meg kell őrizni a békét az európai kontinensen, el kell kerülni az ellenségeskedés bármifajta elmérgesedését – tette hozzá.

A francia elnöki hivatal szerint Emmanuel Macron az első világháborút követő béketárgyalásokra utalt, amelyek a németek megalázása miatt a nácizmusba, majd a második világháborúba torkollottak. 

Az ukrán elnök szerint „Macronnak nem kellene most diplomáciai engedményeket tennie (Oroszországnak)”. A francia elnöki hivatal cáfolja, hogy Emmanuel Macron önállóan élne bármilyen javaslattal Moszkva vagy Kijev irányában.

„A köztársasági elnök soha semmiről nem tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Zelenszkij elnök beleegyezése nélkül, és soha nem kért engedményt az ukrán elnöktől. Mindig is azt hangoztatta, hogy az ukránoknak maguknak kell dönteniük arról, hogy miről tárgyalnak az oroszokkal” – olvasható az Élysée-palota közleményében.

Emmanuel Macront gyakran vádolják európai partnerei azzal, hogy túl megengedő Moszkvával szemben, amióta 2019-ben kezet nyújtott Vlagyimir Putyinnak az Európai Unió és Oroszország közötti közeledés érdekében. A BFM hírtévé kommentátorai ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a konfliktus kezdete óta Ukrajna álláspontja is megváltozott az esetleges területi engedményeket illetően. Az orosz invázió nyomása alatt az ukrán elnök eleinte késznek mutatkozott tárgyalni az oroszokkal a Donyec-medence autonómiájáról. Azóta azonban egyrészt az ukránok ellenállása, másrészt az orosz erőknek tulajdonított háborús bűntettek megnehezítettek minden közvetlen tárgyalást az oroszok és az ukránok között.