A Kultik Terasz az idén is két helyszínen várja a szabad ég alatt mozizni vágyókat: a Kultik Köki Terasz június 14-én, a Kultik Terasz Corvin Plaza pedig 15-én vetíti az első filmet.

Budapest, 2018. május 17. Közönség a Budapest Rooftop Cinema tetőmozi idei, hatodik szezonjának hivatalos megnyitóján Budapesten, a Corvin Club tetőteraszán 2018. május 17-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A két kutyabarát moziban ezúttal is nyugágyakból, babzsák fotelekből vagy rendezői székekből lehet filmeket nézni a csillagok alatt. A vetítések minden este 21 órától kezdődnek. Már az első héten olyan mozikkal indítanak, mint a Top Gun és a nyitó hétvégéjén remekelő Top Gun: Maverick. De az idén többek között a Harry Potter-sorozat is műsorra kerül.

A Kultik Teraszon az örök kedvencek mellett a legfrissebb premierfilmeket is játsszák.

A Köki Teraszon ráadásul tematikus hetekkel is készülnek az idén, amelyek közül rögtön a gyerekek hete az első. A gyermekvetítések mellett lesz bábszínház és természetesen igazi nyári csemegék is

– mondja a Kultik marketingese, Simon Horváth Szilvia. 

Bár most már a teraszokon is elérhetők azok a technikai megoldások, amelyek a plázák vetítőtermeiben, a korábban a Corvin Nagyáruház tetején működő Budapest Rooftop Cinema éppen arról tett közzé bejegyzést, hogy rengeteg szórakozóhely próbálkozik a filmvetítéssel kiegészítő szolgáltatásként, ez pedig a minőség rovására megy.

Az ismét egyre népszerűbb kertmozizással egyébként a VG Podcast is foglalkozott, a műsort ide vagy az alábbi linkre kattintva hallgathatja meg. 

Eljöhet a kertmozik reneszánsza – VG Podcast

Egyre több kertmozi nyitja ki a kapuit – hangsúlyozta a VG Podcastnak a Budapest Film vezérigazgatója. Liszka Tamás szerint az utóbbi időben a szinte kizárólag az üzletházakba járó közönség könnyen visszatalál, igényli a kisebb, közvetlenebb, barátságosabb kertmozikat.

A kultik esetében azonban nem kell a gyenge minőségtől tartani: a Köki Teraszon például helyet kap az első szabadtéri lézer vetítőgép, míg a hangtechnikát valódi dolby digital hangrendszer biztosítja. A vászon sem marad el a megszokottól, a Kultik Teraszon egyedülálló airscreent használnak. Ez az órási, felfújható vászon akár vízen vagy homokon is megállja a helyét, és habár pehelykönnyű, ellenáll a viharos szélnek is. 

Sőt, a szervezők még a szúnyogokra is gondoltak: speciális fáklyás rendszer tartja távol a vérszívókat, hogy ne kelljen őket hessegetni a mozizás alatt. A hűvösebb estéken pedig magukra teríthetik a nézők az ingyenesen biztosított meleg takarókat is. 

A teraszok nyáron filmfesztiváloknak, közönségtalálkozóknak és zenei különlegességeknek is otthont adnak. Hogy mikor éppen mi zajlik, azt a Kultik Terasz Facebookján lehet nyomon követni.