Észtország korlátozza az ott élő oroszok és fehéroroszok jogait
Az 1,3 milliós Észtország lakóinak hozzávetőleg a negyede orosz anyanyelvű, sokan közülük észt állampolgárok is. A fehéroroszok száma azonban alig egy százalék.
Az Oroszországi Föderáció és Fehéroroszország állampolgárainak kiállított fegyvertartási engedélyeket érvénytelenítik, továbbiakat pedig nem fognak kiadni
– idézett az észt közszolgálati rádió a koalíciós szerződésből.
Lauris Läänemets leendő belügyminiszter megerősítette az erre vonatkozó terveket. Mint mondta, az elképzelés megvalósítása
a szükséges törvénymódosítások miatt több hónapot is igénybe vehet.
Az észt fegyvertulajdonosok egyesülete március elején javasolta a fegyvertartási törvény módosítását, hogy csak észtek, illetve más uniós és NATO-tagországok állampolgárai juthassanak fegyverhez, illetve lőszerhez.

Kallas pártja, a jobbközép Észt Reform Párt a szociáldemokratákkal és a nemzeti-konzervatív Haza Párttal (Pro Patria/Isamaa) állt össze, miután az Észt Reform Párt és a balközép Centrum Párt koalíciója összeomlott. Kallas új kabinetje várhatóan a jövő héten kezdi meg működését.
Tegnapi lemondása után ismét Kallas lesz az észt miniszterelnökKaja Kallas tegnap lemondott, ma ismét miniszterelnökké választották a parlamentben. |
Mindhárom balti országban számottevő orosz kisebbség él. Észtország, Lettország és Litvánia is tart a konfrontációtól Oroszországgal, különösen a február 24-én indult Ukrajna elleni orosz offenzíva után.



