Hajlandó tanúskodni Donald Trump egykori stratégája a képviselőház bizottsága előtt, amely a Capitolium elleni ostrom körülményeit vizsgálja – írja az NBC News.
Steve Bannon volt elnöki tanácsadóként az elnöki előjogok elvére hivatkozva nem volt hajlandó hónapokig tanúvallomást tenni, emiatt a jövőhéten bíróság elé is kell állnia.
A volt fehér házi tanácsadó azután változtatta meg az álláspontját, miután Trump levélben kiállt a volt stratégája mellett, illetve közölte, hogy ő maga lemond az elnöki privilégiumairól.
A törvényhozás épületét január 6-án ostromolták meg Trump hívei az akkori elnök beszédét követően.
Az összecsapásokban öten meghaltak, köztük egy rendőr is.
Donald Trump nem ismerte el vereségét, és arról írt a közösségi oldalain, hogy a választást elcsalták. Bannont azzal gyanúsítják, hogy előre tudott az erőszakba torkollt megmozdulások tervéről.
A bíróságok elmeszelték Trump azon erőfeszítéseit, hogy az elnöki előjogokra hivatkozva visszafogja az információk átadását a bizottság számára.
A Legfelsőbb Bíróság januárban elutasította azt a kísérletet is, amely megakadályozta volna, hogy a Nemzeti Levéltár több száz oldalas dokumentumot adjon át a bizottságnak Trump Fehér Házban töltött idejéről. Bannon ellen – aki 2017-ben mindössze két hónapig szolgált a Fehér Házban – novemberben az amerikai igazságügyi minisztérium a Kongresszus megsértéséért vádat emelt. Bannon, aki ártatlannak vallotta magát a Kongresszus megsértésének két rendbeli vádjában, maximum egy év börtönbüntetésre és 100 ezer dollárig terjedő pénzbüntetésre számíthat, ha elítélik.