Közélet

Lázba hozta az ukrajnai nyugdíjasokat az ENSZ-segély

A kárpátaljaiakat, elsősorban a nyugdíjasokat, élénken foglalkoztatja az a 2200 hrivnya – közel 23 ezer forint –, amit a szóbeszéd szerint három hónapon keresztül biztosít az ENSZ az idős embereknek támogatás gyanánt az országban dúló háború miatt – írja a KISZó.

Marina Lazebna szociálpolitikai miniszter kifejtette, hogy az ENSZ-szel kötött együttműködési egyezmény keretében átadták a nemzetközi szervezetnek az érintett idős emberek listáját. 

A hivatalos tájékoztató szerint

azok igényelhetik a támogatást, akik a megszállt területekről és a háború sújtotta régiókból származnak.

An old lady shows her smile after boarding an evacuation
Fotó: Getty Images

Elsőbbséget élveznek a veszélyeztetett csoportok, például a fogyatékkal élők, a nyugdíjasok, a gyermeket egyedül nevelő szülők és az alacsony jövedelmű családok. A segélyt három hónapon keresztül utalják majd, s eddig 64 886 ember nyújtotta be ez irányú igényét.

A hivatalos tájékoztató ellenére a kárpátaljai települések lakosai, próba-szerencse alapon, napok óta sorban állnak a bankok előtt, abban reménykedve, hogy mivel nincs szükség a belső menekült státuszra, megkaphatják a támogatást. A szóbeszéd szerint van, akinek már át is utalták az összeget. 

 

Kárpátalja Ukrajna nyugdíj
Kapcsolódó cikkek