BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor az év végéig visszavonatná az oroszok ellen bevezetett uniós szankciókat

A tavaszi választási győzelme után megtartotta első kihelyezett frakcióülését a Fidesz–KDNP Balatonalmádiban. A Magyar Nemzet értesülései szerint Orbán Viktor beszédének középpontjában az orosz–ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók voltak, de nem maradhatott el a baloldal értékelése sem.

Orbán Viktor azzal kezdte beszédét, hogy Ukrajna és Oroszország háborúja már nem lokális, a szankciók változtatták globális gazdasági háborúvá. Véleménye szerint ma már mindenkinek világos, hogy egy elhúzódó háborúra kell számítanunk, arra kell készülni. A miniszterelnök szerint éppen ezért minden eddiginél fontosabb kérdéssé vált Magyarország számára a biztonság és a gazdasági, nemzeti szuverenitás védelme, ezért hoztak létre honvédelmi alapot. 

A katonákat visszavontuk a határok védelméről, létrehoztuk a határvadász alakulatokat, több katonára van szükség, és az ország védelmére kell készülniük

– hangsúlyozta.

Orbán Viktor értékelése szerint a háború aggasztja az embereket, követik az eseményeit, de ami közvetlenül érinti a családokat, az jelenleg az infláció.

A miniszterelnök tisztázta: a választások előtt azt gondolták, hogy tervezhetően alakulnak a gazdasági körülmények a háború ellenére is, azonban Brüsszelben elfogadták a gazdasági, kereskedelmi szankciókat, köztük az olajszállítási szankciókat is, majd rögtön az asztalra került a földgázvásárlási szankció is, ezért 2022 júniusától kezdve a földgáz ára egy hónap alatt megkétszereződött, majd egy újabb hónap alatt megháromszorozódott.

Recesszió vár az eurózónára, az elemzők szerint ez aligha kétséges

Az EKB a vártnál hamarabb fejezi be kamatemelési ciklusát, viszont a csúcspontja magasabb lesz, mint eddig gondolták.

A miniszterelnök kiemelte: ha megszüntetnék a szankciókat, az árak rögtön megfeleződnének, és az infláció is csökkenne. A szankciók nélkül Európa gazdasága újra erőre kapna, és el tudná kerülni a fenyegető recessziót. A pártelnök tájékoztatása szerint amikor ezeket a szankciókat nyár elején Brüsszelben Európára erőltették, akkor az uniós bürokraták nem ezt ígérték. Azt ígérték, hogy ezek a szankciók Oroszországnak fognak fájni, nem az európai embereknek. Azóta kiderült, a bevezetett szankciók több kárt okoznak Európának, mint Oroszországnak.

A spekulánsok és a fedezeti kényszer miatt omladozik az európai energiahordozók piaca

Az európai energetikai cégek kitettsége elérte az 1500 milliárd eurót.

A szankciók felülvizsgálatára a Magyar Nemzet szerint novemberben lesz érdemi politikai lehetőség, ezért arra szólította fel a frakció tagjait, hogy mindent tegyenek meg azért, hogy Európa ezeket a szankciókat legkésőbb az év végén visszavonja.

A miniszterelnök helyzetértékelése szerint a szankciókat a brüsszeli bürokraták erőltetik Európára, a szankciók okozzák a gazdasági problémákat, az energiaválságot és az inflációt. A szankciókat pedig a magyar baloldal támogatja.

A teljes cikk itt olvasható.

Túl a sokadik szankción a háború eszkalálódik, a következményeket pedig az unió is erősen megszenvedi

A kormány szerint az uniós szankciók többet ártottak Európának, mint az agresszornak, ezért nyolcadik csomagról szó sem lehet. Úgy tűnik, Kína összehangoltan cselekszik Oroszországgal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.