Közélet

Elfogytak az orosz kiképzők, hiába mozgósítottak?

Kevés friss harci segítséget jelenthet az ukrán előrenyomulás ellen küzdő orosz hadseregnek a jelenlegi részleges mozgósításból származó 300 ezer ember a brit hírszerzés szerint, mert úgy tudják: nagy nehézségekbe ütközik a kiképzésük.

Több százezer új katonára számít az ukrán támadások szorongatta orosz hadsereg, csakhogy kérdéses, mekkora lesz ennek a valódi haszna a harctéren, hiszen kiképzők híján nem kapják meg a harchoz szükséges tudást – állítja a brit védelmi minisztérium napi nyilvános jegyzete. 

Partial mobilization in Russia
Fotó: Stringer / Anadolu Agency via Getty Images

A jelenlegi „részleges mobilizáció” révén Moszkva 300 ezer új katonára számít, és november 1-jén elkezdődött a szokásos éves őszi sorozás is, amely 120 ezer további katonát hozhat. Csakhogy

az újonnan mobilizáltak valószínűleg minimális kiképzéssel rendelkeznek, vagy semmilyennel

– írja a jegyzet. 

A tapasztalt tiszteket és kiképzőket bevetették az ukrajnai harcokban, és egy részük valószínűleg meg is halt

– tették hozzá a britek. Az oroszországi személyzet-, muníció- és infrastruktúra miatt jelenleg Fehéroroszországban folytatnak kiképzést.

Az orosz hivatalos források természetesen nem erről szólnak.

A brit védelmi minisztérium egyik legmeghökkentőbb jegyzetét egyébként tegnap tette közzé.

Eszerint a csapatok alacsony morálja miatt az orosz hadsereg „sorompócsapatokat” helyez el a fő frontvonalak mögött, akik lelövéssel fenyegetik meg a visszavonulókat. Ezt a módszert az orosz hadsereg korábban is alkalmazta – írták a britek. (Hogy a szovjet hadsereg valóban alkalmazta, ez közismert.) A brit védelmi minisztérium szerint az orosz tábornokok 

„valószínűleg” arra utasítják a parancsnokokat, hogy használjanak fegyvert a dezertálók ellen.

A minisztérium az orosz kiképzők hiányáról szóló bejegyzés mellett egy olyan poszttal is ellátta a jelentéseiket használó médiát, amelyet kontrasztként használhatnak.

Eszerint az élet minden szegmenséből érkező ukránok a mai napon képzési programokban vesznek részt az Egyesült Királyság különböző helyszínein, amelyeken „megtanulhatják, hogy védjék meg az országukat és egy nap visszatérhessenek a normális életükhöz”.

 

 

kiképzés sorozás mozgósítás orosz-ukrán háború orosz hadsereg brit hírszerzés
Kapcsolódó cikkek