Ez történt délig a lengyelországi rakétabecsapódás ügyében
Az orosz fegyveres erők nagy hatótávolságú, légi és tengeri indítású precíziós fegyverekkel nagy erejű csapásokat mértek kedden Ukrajna katonai vezetési rendszerére és a kapcsolódó energetikai létesítményekre, ezek sem Lengyelországot, sem Kijevet nem érintették – közölte Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Hozzátette, a csapások elérték céljukat, és minden kilőtt rakéta eltalálta célpontját. „Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a nagy pontosságú csapások csak ukrán területen lévő célpontok ellen történtek, 35 kilométernél nem közelebb az ukrán–lengyel határhoz” – mondta a tábornok, tagadva, hogy az ő rakétájuk robbant volna Przewodówban, az eddig ismeretlen lengyel faluban, amelyről most a fél világ beszél.

- Sajtóhírek reggel arról számoltak be, hogy feltehetően egy ukrajnai hőerőművet célozhatott az orosz gyártmányú rakéta.
- Később Joe Biden amerikai elnök azt nyilatkozta, vannak arra utaló jelek, hogy ukrán légvédelmi rakéta okozta a tragédiát.
- A kiszivárgott jelentések is ezt erősítették meg, az ukránok pedig nem cáfolták a legfrissebb híreket.
- Nem könnyű a szakértők helyzete a vizsgálat során, hiszen még a NATO-tagoknak is bőven van az SZ-300-as rakétarendszerből.
- A török elnök szerint technikai malőr történhetett, Oroszországnak nincs köze az esethez.
- Katonák és rendőrök lepték el az eddig ismeretlen lengyel falut, Przewodówot.
- Azonosították a lengyel rakétatámadás áldozatait.
- Higgadtságra intett Orbán Viktor a kormányülés előtt.
- Készültségbe helyezték a lengyel légierőt és a flottát.
Ez történt Lengyelországban – éjjeli összefoglalónk a rakétabecsapódásrólAzt továbbra sem tudni, ki indította el a rakétát, amely két ártatlan ember halálát okozta, ám a szándékos Lengyelország elleni támadás kizárható. |



