Közélet

Kiderült, mire célozhatott a rakéta, amely Lengyelországban csapódott be

A Nexta hírügynökség úgy tudja, a rakéta nagyjából 40 kilométerrel tévesztette el a célját. Már ha az oroszok lőtték ki.

Feltehetően egy ukrajnai hőerőművet célozhatott az az orosz gyártmányú rakéta – már ha az oroszok lőtték ki –, amely kedd este csapódott be Lengyelországba, két embert megölve. Hogy pontosan ki indította el a rakétát, azt nem tudni, ahogy az is kizárható, hogy szándékosan akarták megtámadni Lengyelországot. Ezt erősíti az a feltételezés is, hogy az eredeti célpont a lengyel határtól nem messze található Dobrotvir város erőműve lehetett, amely légvonalban nagyjából 40 kilométerre található a rakéta becsapódásától, a lengyelországi Przewodówtól

Suspected missile attack kills 2 in eastern Poland near Ukraine border
Fotó: Anadolu Agency via AFP

A Nexta hírügynökség szerda reggeli közlése szerint több jel is arra mutat, hogy valójában az erőmű volt a célpont. Ugyanakkor Joe Biden amerikai elnök szavai szerint vannak arra utaló jelek is, hogy ukrán légvédelmi rakéta csapódott be. 

Ez összhangban állna azzal a ténnyel, hogy az orosz hadsereg az utóbbi időben sorra bombázta az ukrán energiaszolgáltató központokat, így például az elektromos és a hőhálózatokat is. Azt viszont még nem lehet tudni, hogy ki lőtte ki a rakétát. 

A nagyjából hatezer fős ukrajnai település hőerőműve fontos központ a régióban, több várost is ellát, így érthető, hogy miért válhatott célponttá. 

 

rakéta rakétatámadás orosz-ukrán háború Lengyelország hőerőmű
Kapcsolódó cikkek